Fogarasi János (Felsőkésmárk, 1801. ápr. 17. – Bp., 1878. jún. 10.): jogász, nyelvtudós, szótáríró, az MTA tagja (l. 1838, r. 1841). Isk. tanulmányait 1814–1823 között Sárospatakon végezte, 1829-ben ügyvédi oklevelet szerzett és hivatali pályáját a váltótörvényszéknél kezdte el. 1848-ban Kossuth pénzügymin.-ában tanácsos, de a kormányt nem követte Debrecenbe. A szabadságharc leverése után bírói pályára lépett és 1869-ben a Kúria legfőbb ítélőszékének bírája lett. Több jogi munkája és legkülönfélébb időszerű kérdésekkel foglalkozó írása jelent meg, költeményeket és elbeszéléseket is publikált, legjelentősebb azonban nyelvtudományi munkássága. 1838-ban az Athenaeumban megjelent értekezésében ő fogalmazta meg elsőként a m. szórendnek azt a legfontosabb szabályát, hogy a kiemelt mondatrész mindig az igei állítmány elé kerül (Fogarasi-törvény). A verstan fejlődése szempontjából maradandó értékűek a choriambusnak a m. ritmusban játszott szerepére vonatkozó megállapításai is. Tévesen hitt azonban a m. és mongol nyelv rokonságában. 1845-től Czuczor Gergellyel együtt, majd annak halála (1866) után egyedül szerk. a m. nyelv hatkötetes szótára anyaggyűjtését, mely a szavak értelmezését illetően még ma is értéket képvisel. Egyéb nyelvészeti munkái, különösen nyelvfilozófiai, nyelv- és szótörténeti megállapításai már a maguk korában is elavultak voltak. Zeneszerzéssel is foglalkozott, több dala és kórusműve ismeretes. Folklorisztikai munkássága úttörő jelentőségű. 1847-ben (Tranyik Jánossal együtt) két füzet népdalt adott ki. – F. m. Egyetlen mód a magyar játékszín célirányos megalapítására (Pest, 1834); A magyar nyelv metaphysicája (Pest, 1834); Magyarhoni magános törvénytudomány elemei (Pest, 1839); A magyar nyelv szelleme (Pest, 1843); A magyar igeidőkről (Pest, 1858); Hangsúly a magyar nyelvben (Pest, 1860–61); A magyar nyelv szótára (Pest, 1862–1874). – Irod. Tóth Lőrinc: F. J. r. tag emlékezete (MTA Ért. a Társad. tud. köréből, V. Bp., 1879); Szarvas Gábor: A magyar nyelv szótára (Bp., 1880).