Kezdőlap

Füredi Oszkár (Sopron, 1890. nov. 3.Sopron, 1978. jan. 21.): építész. Tanulmányait a bp.-i műegy.-en kezdte, majd a müncheni Építészeti Akad.-n folytatta, és oklevelét 1912-ben ott szerezte meg. Gyakorló éveit Münchenben H. Hocheder irodájában töltötte. 1914-ben jött haza, részt vett az I. világháborúban, 1918 nyarán szerelt le. Ezután megnyerte a soproni munkáslakásokra kiírt tervpályázatot. Mais működő alkotása az ún. Lővér uszoda, melyet a brüsszeli nemzetközi építészeti kiállításon dicsérettel tüntettek ki. Ausztriában az ebenfurti iskola és az osztrák vasutasok munkásház pályázatán első, a zágrábi klinikák pályázatán harmadik díjat nyert. Abbáziában modern panziót épített. Itthon az ő tervei szerint épült Brennbergbányatelepen óvoda, iskola, r. k. templom, 12 lakásból álló lakótelep, a Szent István akna összes üzemi épülete, munkásfürdő, pihenő stb., valamint a mai SOTEX szövőgyár 28 lakásos munkáslakótelepe, festődéje, és az egész gyártelep bővítése. Megépült lakóházai Sopronban: Május 1. tér 49., Entzbruder u. 12., valamint a zsidó aggok háza a Képezde u. 6. sz. alatt. 1945-ben a Soproni Építésügyi Igazgatóság vezetője lett, majd a Győri Tervező Vállalat soproni irodáján mint kiemelt tervező dolgozott.