Kezdőlap

Gábor Pál (Bp., 1932. nov. 2.Róma, Olaszo., 1987. okt. 22.): filmrendező, Balázs Béla-díjas (1972), SZOT-díjas (1970), érdemes művész (1980). Pannonhalmán és Kalocsán tanult. Gyári segédmunkás, 1951-től a szegedi József Attila, majd a bp.-i Eötvös Loránd Tudományegy. hallgatója. 1955-től Magyaróváron gimn.-i tanár. 1956-tól 1961-ig a Színház- és Filmművészeti Főisk. hallgatója a filmtanszakon. 1961-ben szerzett diplomát. Tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak. 1961-től többek között Kósa Ferenc, Mészáros Márta, Szemes Mihály asszisztense. 1968-ban forgatta első játékfilmjét, a Tiltott területet. 1969-től a Színház- és Filmművészeti Főisk.-a Máriássy Félix tanársegédje, 1972-től a tanszék vezetője, az esti filmszínész osztály osztályfőnöke volt. 1977-ben lett docens. Rendezett két ízben színházban is. Dolgozott a Magy. Televízió számára. Világszerte ismert az Angi Vera c., Vészi Endre regénye nyomán készült filmalkotása, melyben a személyi kultusz mechanizmusát, az emberi lélekre, jellemre kiható negatív hatását mutatta be drámai erővel. Olaszo.-ban az 1987-es filmünnepségek alkalmával szívroham következtében hunyt el. – I. f. Prometheus (1962, rövid); Horizont (1971); Utazás Jakabbal (1972); Soós Imre (1974, rövid); A színész és a változó világ- Domján Edit (1980, tv-film); Kettévált mennyezet (1981); Nyitott ház (1982, tv- film); Hosszú vágta (1983, amerikai-m.); Ember és árnyék (1985, tv-film); A menyasszony csodaszép (1986, olasz). – Irod. Zsugán István: Egy vezeklés története (Filmvilág 1981. 5. sz.); Baló Júlia: Forgatás közben (Bp., 1983); Pörös Géza: G. P. (Bp., 1984); Kézdi Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről. G. P. halálára (Filmvilág, 1987. 12. sz.).