Gádor István (Kóka, 1891. nov. 11. – Bp., 1984. júl. 22.): keramikus, Kossuth-díjas (1955, 1975), érdemes (1962) és kiváló művész (1967). Az Iparműv. Isk.-ban – ahol szobrászatot tanult – 1911-ben fejezte be tanulmányait. Loránfi Antal, Simay Imre és Maróti Géza voltak a mesterei. Egy bécsi kiállítás láttán kezdett el kerámiával foglalkozni. A technológiát egy téglagyárban és egy kályhásmestertől sajátította el, de a művészi lehetőségeket önmaga kísérletezte ki. 1919-ben Josef Hoffmann felvette a Wiener Werkstätte tagjai közé, így hosszabb ideig Bécsben dolgozott. 1921-ben a Belvederében, 1922-ben az Ernst Múz.-ban rendezett kiállítást, Aba Novák Vilmossal közösen. Tanított az Atelier tervező és műhelyisk:-ban. 1933-ban a milánói Nemzetközi Triennálén ezüstérmet, 1935-ben Brüsszelben, a Világkiállításon és 1936-ban a milánói Triennálén aranyérmet kapott. Hasonló sikerrel szerepelt New Yorkban, Párizsban és Milánóban. Az első hazai elismerést a Magy. Iparművészek Orsz. Egyesületétől kapta 1931-ben, ezüstérmet. 1945-től 1957-ig az Iparműv. Főisk. tanára volt. 1955-ben a Nemzeti Szalonban, 1961-ben és 1966-ban az Ernst Múz.-ban, majd 1971-ben a Műcsarnokban volt életmű-kiállítása. Számos külföldi pályázaton, kiállításon szerepelt, sikerrel. 1977-ben a siklósi Várban nyílt állandó kiállítása, 1979-ben Pályám emlékezete c. a Corvina Kiadó jelentette meg visszaemlékezéseit. Tálak, vázák tervezésétől jutott el épületkerámiák és kertplasztikák megformálásáig. – Irod. G. I. keramikusművész gyűjteményes kiállítása (Bp., Ernst Múz., 1961); G. I. gyűjteményes kiállítása (Bp., Ernst Múz., 1966); Horváth György: G. I. (Bp., 1971); G. I. kiállítása (Bp., Műcsarnok, 1971); Gádor Múzeum katalógusa (Siklós, 1977).