Gáyer Gyula (Celldömölk, 1883. febr. 16. – Szombathely, 1932, júl. 13.): botanikus, jogász. Egy.-i tanulmányait Bp.-en mint latin szakos hallgató kezdte, 3 félév után átment a kolozsvári egy.-re jogásznak, jogi (1907), majd bölcsész (természettudományi) doktorátust szerzett. Előbb ügyvédjelölt, majd joggyakornok, jegyző, végül bíró (1913), utoljára Szombathelyen törvényszéki tanácselnök, de működött közben Komáromban és Pozsonyban is. A szegedi egy.-en 1925-ben magántanár, 1932-ben c. ny. rk. tanár lett. Szombathely díszpolgárává választotta és emlékszobrot emelt neki. ~ elsősorban kritikai érzékű rendszertanos volt, aki megírta a sisakvirágok (Aconitum) monográfiáját (számos közleménye a Magy. Botan. Lapokban, 1906–1930), feldolgozta előbb Pozsony, majd egész Mo. szedreit (Prodromus der Brombeerenflora Ungarns, Magy. Botan. L. 1921 és Jávorka Sándor: Magyar Flóra II. 1924), sokat foglalkozott az ibolyákkal és más nemzetségekkel. Értékes adatokkal gyarapította Komárom, Pozsony és Vas megyék növényzetének ismeretét. Ő ismerte fel a kelet-alpesi flóra hazai szerepét és különítette el a Praenoricum flóravidéket (Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv, Vasm. Múz. Évk. I. 1925, németül Mitt. Naturwiss. Ver. Steiermk. 1929). Állást foglalt a szelídgesztenye máig is vitatott hazai őshonossága mellett. Több mint 150, részben kertészeti, irodalmi és politikai cikke jelent meg. Nevét 15 növény viseli. – Irod. Benda László: G. Gy. életrajza (Folia Sabariensia, I. 1933); Lengyel Géza: G. Gy. emlékezete (Botan. Közl. 1934).