Gerő Ödön (Pécs, 1863. szept. 13. – Bp., 1939 nov. 9.): író, újságíró, esztéta. A műegy.-et Bp.-en végezte. Mérnöki oklevelet szerzett, de hamarosan az újságírói pályára lépett. A Pesti Hírlapnál kezdte és a Pesti Napló munkatársa. Kezdetben álnéven írt (Viharos). 1891-ben megalapította az Élet c. szemlét, amely azonban 6 év múlva megszűnt. 1910-ben a Világ, 1912-ben a Tolnai Világlapja szerk.-je. 1919-től haláláig a Pester Lloyd belső munkatársa. Művészeti tárgyú cikkeiben, színházi kritikáiban és tanulmányaiban a haladás és a modern művészet előharcosa, az új művészeti irányok: a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), Nyolcak, KUT (Képzőművészek Új Társasága), az új építészet megértéséért küzdött. Cikkeket és tárcákat írt, egy regénye és néhány novelláskötete jelent meg. Regénye és első elbeszéléskötete a francia naturalizmus korai mutatkozása. – M. Az én fővárosom (Bp., 1891); Egyének (elb., Bp., 1895); Két világban (r., Bp., 1905); Modern magyar festőművészek (Bp., 1905); Művészetről-művészekről (Bp., 1939). – Irod. Benedek Marcell: G. Ö. emlékezete (Népszabadság, 1963. szept. 14.); Murányi-Kovács Endre: G. Ö. emlékezetérc (Élet és Irod. 1963. 37. sz.). – Szi. Ady Eredte: Válasz bajnoki hívásokra (vers, 1913).