Görgey Artúr (Toporc, 1818. jan. 30. – Budapest,* 1916. máj. 21.): honvéd tábornok, az 1848–49-i szabadságharc idején több ízben a honvédsereg fővezére, hadügyminiszter. Elszegényedett középnemesi családból származott. 1832-ben a tullni utászkari isk.-ban kezdte katonai tanulmányait, 1837-ben hadnagy a m. nemesi testőrségnél, 1842-ben főhadnagy a Nádor-huszároknál, 1845 nyarán leszerelt és a prágai egy.-en vegyészetet tanult. Ő fedezte fel a laurilsavat (Lieb. Ann. 1848). Az 1848. márc.-i események után felajánlotta szolgálatait a kormánynak. 1848. jún. 13-án századossá, majd őrnaggyá nevezték ki az 5. honvédzászlóaljhoz. 1848. szept.-ben elfogatta és a rögtönítélő haditörvényszék ítélete alapján felakasztatta Zichy Ödön grófot, Jelačić kémjét. Része volt az ozorai győzelemben. Határozott magatartása miatt az Orsz. Honvédelmi Bizottmány Kossuth javaslatára tábornokká léptette elő és nov. elején a felsődunai honvédsereg vezérévé nevezte ki. 1848 őszén és telén kitűnt kiemelkedő katonai képességeivel, a gyors manőverezésre, a tüzérség koncentrált felhasználására való készségével, rendkívüli személyes bátorságával és hidegvérével. Kossuth határozott követelése ellenére sem bocsátkozott nyílt ütközetbe, majd Pest kiürítése után az 1849. jan.-i váci nyilatkozatban kinyilvánította megegyezési készségét az 1848-as alapon és elhatárolta magát a Honvédelmi Bizottmánytól. Téli hadjáratával – amelynek kiemelkedő eseménye volt a branyiszkói ütközet – kivonta seregét a forradalmi kormány hatásköréből, tavasszal azonban a bányavárosokon át a hadi helyzet kényszeréből csatlakozott a felső-tiszai sereghez. A kápolnai vereség után a tiszafüred haditanácson maga mellé állítva a katonai vezetők többségét, közrejátszott Dembinszky lemondatásában; a tavaszi hadjárat jelentős sikerére támaszkodva a békepárttal szövetségben nyíltan Kossuth és a radikálisok ellen fordult. 1849. máj. 7-től júl. 14-ig hadügymin. Az orosz intervenció bekövetkeztével jó ideig vonakodott Kossuth rendelkezésére D-re vonulni Komárom alól, ahol júl. 2-án az ácsi csatában sebet kapott. Utóbb nagy kerülővel a Tisza–Maros-szögletbe vonult, de közben tárgyalásokat folytatott, a kormány tudomásával, a cári hadvezetéssel. A temesvári vereség után lemondatta Kossuthot és a kormányt, majd a teljhatalom birtokában Világosnál, aug. 13-án feltétel nélkül letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Az ezután bekövetkezett súlyos megtorlás, a sorozatos kivégzések idején ~ kegyelmet kapott. Klagenfurtba internálták, 1867-ben hazatért és Visegrádon élt haláláig. – M. Mein Leben und Wirken in Ungarn (I–II. Leipzig, 1852, Magyarul: Életem és működésem (I–II. Bp., 1911); Gazdátlan levelek (Pest, 1867). – Irod. Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története (Bp., 1936); Spira György: A magyar forradalom 1848/49 (Bp., 1959); Varga János: A. G.-kérdéshez (Valóság, 1960). – Szi. Illyés Gyula: Két férfi (r., 1950) és Fáklyaláng (dráma, Bp., 1953 –1957); Németh László: Az áruló (történelmi dráma, Bp., 1954)