Grabovszky Emil (Ungvár, 1892. nov. 20. – Ungvár, 1955. okt. 20.): festő, grafikus. Tanulmányait 1911-től 1914-ig a bp.-i Iparművészeti Isk. festészeti osztályán végezte, ahol Sándor Béla, Simay Imre, Udvardy Géza és Újváry Ignác tanítványa volt, majd 1915-től 1917-ig a Képzőművészeti Főisk.-n folytatta Edvi Illés Aladár, Pécsi-Pilch Dezső és Aggházy Gyula vezetésével. 1918. jan.-tól nov.-ig tagja volt a nagybányai művésztelepnek, ahol akkor Jakab Zoltán, Thorma János, Mikola András, Börcsök Samu és mások dolgoztak. A Nagybányán szerzett benyomások és tapasztalatok meghatározták művészi szemléletének alakulását, fejlődésének irányát. 1919-ben visszatért Ungvárra és mint kiállító művész részt vett a kárpátaljai művészek munkájában. 1926-ban áttelepült Mo.-ra. 1939-ig Bp.-en restaurátor, de hosszabb tanulmányutakat tett Ausztriában, Jugoszláviában, Svájcban, Olaszo.-ban is. Ebben az időszakban számos alpinista témájú plein air tájképet festett. 1939-ben visszatért Ungvárra és ismét bekapcsolódott a kárpátaljai képzőművészek munkájába, de megélhetési okokból néhány évig könyvtárosi állást vállalt. Impresszionista tájképfestő volt. Különös művészi erővel ábrázolta a kárpáti hegyek monumentalitását (Hoverla, 1946; Körösmezői hegyek, 1951), de szívesen és lírai melegséggel festette a természet meghitt hangulatú képeit is (Balatoni halászkunyhó, 1925; Téli szürkület, 1947). Művészeti hagyatékát az ungvári Honismereti Múz. képtára és több szovjet művészeti múz. őrzi. – Irod. Perszonalna visztavka tvoriv hudozsnika E. R. Grabovszkoho (katalógus, Uzsgorod, 1954); L. Sándor: Emil Grabovszky (Kijev, 1962); Bella László: A harmadik nagy előd (Kárpáti Igaz Szó, 1977. nov. 19.).