Kezdőlap

Grastyán Endre (Őriszentpéter, 1924. febr. 25.Pécs, 1988. jún. 17.): idegfiziológus, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1982), Állami díjas (1988). A Pécsi Orvostudományi Egy.-en (POTE) szerzett orvosi diplomát. Kutatói pályáját Lissák Kálmán intézetében kezdte. Az 1950-es években jelentős eredményeket ért el az elektrofiziológiai és magatartás-kutatási módszerek meghonosításában és továbbfejlesztésében. A hippocampus működésével foglalkozó munkássága úttörő jelentőségű. Részt vett 1959-ben New York-ban a Macy-alapítvány szimpoziumán, ahol a hippocampus és a magasabb idegtevékenység c.-en tartott előadást. Abban az évben Los Angelesben az UCLA agykutató-intézetben dolgozott, 1964-ben az Academia Leopoldina külföldi tagjai közé választotta. 1976-ban az MTA doktori fokozatát nyerte el Orientáció és megóvás c, értekezésével. 1978-tól a POTE Élettani Intézetének ig.-ja és az ott működő MTA Idegélettani Tanszéki Kutatócsoport irányítója volt. Munkássága során a kezdetektől foglalkoztatta a játék élettani és lélektani háttere. Mint ak.-i l. tag A játék neurobiológiája c.-en tartotta székfoglaló előadását. Elnöke volt az MTA Neurobiológiai Bizottságának, tagja az Acta Physiologica Hungarica c. folyóirat szerkesztőbizottságának. 1963-ban akadémiai jutalommal, 1975-ben Schaffer-, 1978-ban Ranschburg-emlékéremmel tüntették ki. – Irod. A játék komoly dolog. G. professzor utolsó üzenete (Parlando, 1989. 3. sz.); Ádám György: G. E. 1924-1988 (Magy. Tud., 1989. 1. sz.); Molnár Péter: G. E. életműve (Magy. Pszichológiai Szle, 1990. 1-2. sz., G. E. tudományos közleményeinek jegyzékével).