Kezdőlap

Greguss Zoltán (Bp., 1904. máj. 5.Bp., 1986. dec. 20.): színész, érdemes művész (1956), kiváló művész (1972). Pályáját 17 éves korában sógora, Palágyi Lajos szegedi színtársulatánál kezdte. 1928-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasként szerződtette. A következő évben próba közben súlyos baleset érte, gyógyulása négy évet vett igénybe. Utána ismét vidéken játszott, többnyire bonviván szerepeket. 1936-ban Jób Dániel a Vígszínházhoz szerződtette. 1940-ben a Pünkösti Andor vezette Madách Színházban játszott, s itt legemlékezetesebb szerepe Felkai Ferenc Nerójának címszerepe volt. A darab és az előadás tiltakozás volt a fasizmus ellen. 1945 után több fővárosi színházban játszott (Művész Színház, Belvárosi Színház). 1947-ben a Madách Színházban 400-szor játszotta Lennie-t Steinbeck:Egerek és emberek c. darabjában. 1948 elején a Modern Színház ig.-ja volt. 1949-ben a Madách Színház tagja, itt játszott nyugdíjba vonulásáig (1972). Utána a Pesti Színházban lépett fel vendégként Örkény István Macskajáték c. darabjában. Rádiószereplését még a Rákóczi úti stúdióban kezdte, sok filmben és tv-játékban is szerepelt. – F. sz. Ferenc reichstadti herceg (Rostand: A sasfiók); Belcredi báró (Pirandello: IV. Henrik); Nero (Felkai Ferenc: címszerep); Kazinczy Ferenc (Kisbán Miklós: Martinovics); Budai Nagy Antal (Kós Károly: címszerep); Horváth Mihály (Darvas József Szakadék); Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek); Az ördög (Molnár Ferenc: címszerep); Sári bíró (Móricz Zsigmond: címszerep); Szatyin (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Puntila (Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti); Claudius (Shakespeare: Hamlet); Csermlényi Viktor (Örkény István: Macskajálék). – I. f. Az én lányom nem olyan (1937); Fekete gyémántok (1938); Elnémult harangok (1940); Erdélyi kastély (1940); Éjféli gyors (1942); Ópiumkeringő (1943); Gábor diák (1955); Hannibál tanár úr (1956); Édes Anna (1958); Az aranyember. – Tv-filmjei: Sellő a pecsétgyűrűn (1-2. rész, 1966); Az Aranykesztyű lovagjai (1968); A kormányzó (1969); Egyszerű kis ügy (1969); Házassági évforduló (1970); Házasodj, Ausztria! (1970). Tv-portréfilm készült róla (1980). – Irod. Barabás Tamás: G. és a Madách (Tükör, 1971. jan. 1.); Körmendi Judit: Születésnapi beszélgetés G. Z.-nal (Film, Színház, Muzsika, 1974. máj. 11.); Sas György: G. Z. albumából (Film, Színház, Muzsika, 1984. aug.-1984. okt.); S. Gy.: Elköszönő G.-tól (Film, Színház, Muzsika, 1987. jan. 3; ); Gyurkovics Tibor: G. Z. búcsúztatója (Élet és Irod., 1987. 16. sz.).