Gróh István (Nagyberezna, 1867. jún. 2. – Bp., 1936. márc. 16.): iparművész, művészeti író. A Képzőművészeti Főisk.-n Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Nyíregyházán, majd Rozsnyón rajztanár, 1896-tól az Iparművészeti Isk. tanára, 1917-től 1926-ig, nyugalomba vonulásáig ig.-ja. Irányelve a műhelygyakorlattal kezdődő szaktanítás. Művészettörténeti kutatást is végzett. A m. műemlékvédelem egyik úttörője, a mo.-i középkori falfestmények felkutatásával és másolásával (160 lapos gyűjteménye az Országos Műemléki Felügyelőség tulajdona) m. kultúrtörténeti értékeket őrzött meg. Legkorábbi és kiemelkedő a sorozatban a szepeshelyi templom 1317-ben készült fal képe. Tanítványaival 1901-ben az eperjesi Rákóczi-ház sgraffitó díszítését restaurálta, elkészítette a lőcsei reneszánsz kori Thurzó-ház restaurálási tervét. 1907-ben díszítő frízt festett a Zeneak, nagytermében. 1927-ben többekkel restaurálta a bp.-i egyetemi templom J. Bergltől való freskóit. Gyakorlati oktatásában népművészeti formaelemeket is felhasznált. Szépirodalommal is foglalkozott. – F. m. Magyar stílusú rajzminták (Bp., 1904); Magyar díszítőművészet (1–2. rész, Bp., 1908); A bizánci keresztény művészet első emlékei Erdélyben (Bp., 1933). – Irod. Nekrológ (Iparműv. Isk. Évk., Bp., 1936).