Harag György (Margitta, 1925. jún. 4. – Marosvásárhely, 1985. júl. 10.): romániai magyar rendező, műfordító. Középisk.-it Nagyváradon végezte, 1946-tól az akkor még Kolozsvárt működő Szent-Györgyi István Színművészeti Főisk. színész- és rendező fakultásának hallgatója volt. Már főiskolás korában a kolozsvári Állami Magyar Színháznak, 1949-től a színház ig. bizottságának tagja. 1953-1956 között a végzős tanfolyamból Nagybányán színházat alapító társ., majd annak átköltözése után a szatmári Állami Magyar Színház ig.-ja. 1960-ban a marosvásárhelyi színházhoz szerződött, 1962-től a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, majd 1963-66-ban a Ploieşti Állami Színház rendezője. 1966-ban ismét Marosvásárhelyre szerződött, s elkezdődött pályájának „nagy korszaka”, amelynek legjelentősebb alkotásai Nagy István Özönvíz előtt c. drámájának újrafelfedezése, Barta Lajos: Szerelem c. drámájának 1971-ben orsz. első díjat nyert korszerű színpadra vitele, s Az ember tragédiája új felfogású rendezése a „reteatrizált” színházban. 1975-ben újra átszerződött a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz. Az itt rendezett darabokkal: Páskándi Géza: Tornyot választok; Asztalos István: Fekete macska, s leginkább Sütő András négy drámájával: A lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán; Káin és Ábel; A szuzai mennyegző – a színjátszást szellemi fórummá, a sorsproblémák megfogalmazójává emelte. Sikerei közé tartozik az Éjjeli menedékhely kolozsvári bemutatása, vagy a Jugoszláviában, Újvidéken rendezett, a nemzetközi szakmai közvéleményben is visszhangot keltett Csehov-ciklus (Három nővér; Cseresznyéskert; Ványa bácsi). A színházak játékrendjét gazdagította fordításaival is. Magyarításában játsszák Arbuzov Tánya (társszerző Kovács Ferenc) és Csehov Platonov c. színművét. Rendezői utasításokkal látta el Maria Baratasvili Szitakötő c. vígjátékának fordítását (Nagyvárad, 1960). Többször rendezett Mo.-on: Nagy István: Özönvíz előtt (Nemzeti Színház, 1976); Székely János: Caligula helytartója (Gyulai várjátékok, 1978); Osztrovszkij: Vihar (Győr, 1979); Móricz Zsigmond: Úri muri (Vígszínház, 1981). – Irod. Páll Árpád: Az Özönvíz előtt új dimenziói. (Utunk, 1971); Páll Árpád: Hagyományos dráma nem hagyományos előadásban (Utunk, 1974. 2. sz.); Metz Katalin: Rendezői elmélet és gyakorlat. (Beszélgetés H. Gy.-gyel. Korunk, 1973. 9. sz.); Marosi Péter: Mitől fekete a macska? (Utunk, 1975. 26. sz.); Marosi Péter: Kolhaas haragja és Harag Kolhaasa (Utunk, 1973. 16. sz.); Marosi Péter: Sütő genfi zsoltára (Utunk, 1976. 29. sz.); Cserhalmi Imre: H. Gy. műhelye (Élet és Irod., 1979. máj. 19.); Ablonczy László: A hagyomány ellenőrző tekintete alatt (Tiszatáj, 1980. 4. sz.); Tömöry Péter: Miért fontos ma a színházi rendező? Beszélgetés H. Gy.-gyel (Valóság; 1981. 3. sz.); Marosi Ildikó: Sütővel, Haraggal-a színházról (Utunk, 1981. 31. sz.); Gerold László: Szivacstalaj, homokfutó... H. Gy. Csehov-triptichonja (Híd, 1981. m-12. sz.); Kántor Lajos: A játék merészsége. Beszélgetés H. Gy.-gyel. (A Hét évkönyve, 1982. 9-19. sz.); Berkes Erzsébet: H. Gy. (Kritika, 1985. 9. sz.); Bodor Pál: H. Gy. halálára (Magy. Nemzet, 1985. júl. 11.); Marosi Ildikó: H. Gy. (Színház, 1985. 10. sz.); Páskándi Géza: Napló, dátum nélkül (Kortárs, 1985. 10. sz.); Kiss Károly: H. Gy. elment (Új Tükör, 1985. júl. 21.); Gerold László: H. Gy. (Híd, Újvidék, 1985. 10. sz.); Nászta Katalin: Beszélgetés H. Gy.-gyel 1983-ból (Film, Színház, Muzsika, 1990. febr. 24.); Nánay István: A korszerűség keresője. (Magy. Napló, 1991. 7. sz.). Nánay István: H. Gy. színháza (Bp., 1992).