Kezdőlap

Horváth Márton, Schiller (Bp., 1906. okt. 8.Bp., 1987. jún. 7.): politikus, szerkesztő. 1926-ban beiratkozott a József Műegy. Építészmérnöki Karára. 1931-ben a KMP tagja lett, egy.-i tanulmányait megszakította. 1932-ben lakbérsztrájkok szervezése miatt letartóztatták, vizsgálati fogság után néhány hónapra internálták. 1935. jan.-ban ismét letartóztatták, a Vasas c. szakszervezeti ellenzéki lap szerkesztéséért 12 évi börtönre ítélték. 1937-ben apja közbenjárására 5 évre csökkentették büntetését. 1940-ben kiszabadult, ezután illegalitásban élt, mivel Bp.-ről kitiltották. Röpiratokat nyomtatott és terjesztett. 1941 végétől az illegális Szabad Nép munkatársa és egyik szerkesztője. 1942 tavaszán másokkal együtt ismét letartóztatták és 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1944. márc.-ban színlelt betegsége miatt büntetését megszakították. 1944 nyarán kapcsolatba lépett a Békepárttal, tagja lett a párt Központi Bizottságának, ő tartotta a kapcsolatot a Katonai Bizottsággal. Kevéssel ezután ismét elfogták. 1944. nov.-ben Németországba akarták szállítani, a tehervagonból azonban Komárom előtt 3 társával együtt megszökött. 1945. jan.-febr.-ban az MKP Központi Vezetősége propaganda osztályának vezetője. 1945. márc.-tól 1950-ig a Szabad Nép felelős szerkesztője, 1945-1956 között az MKP, majd MDP Központi Vezetőségének, 1945-46-ban az MKP Politikai Bizottságának tagja, 1946-48-ban az MKP, 1948-49-ben az MDP Politikai Bizottságának póttagja, 1949-53-ban tagja, 1950-53-ban az MDP Központi Vezetősége Szervező Bizottságának tagja, 1950-54-ben a Szabad Nép szerkesztő bizottsági tagja és az MDP Központi Vezetősége agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1954-től 1956. okt.-ig ismét a Szabad Nép felelős szerkesztője. 1948-1956 között vezető szerepet játszott a voluntarista kultúrpolitika és a sematizmus uralkodóvá válásában. 1956-ban egy új szabadabb párt létrejötte mellé állt. Ezért minden politikai tisztsége megszűnt. 1956-57-ben a Magyar Munkásmozgalmi Intézet munkatársa, 1957-60-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum, 1960-63-ban a Hunnia Filmstúdió, 1963-66-ban ismét a Petőfi Irodalmi Múzeum ig.-ja, 1966-ban nyugalomba vonult. – F. m. A magyar földkérdés az ellenforradalmi reakció alatt (Bp., 1945); Magyar irodalom-szovjet irodalom (Bp., 1950); Lobogónk Petőfi (Bp., 1950); Megjegyzések a képzőművészeti vitához (Bp., 1953); Holttengeri tekercsek (Bp., 1970); „Apák és fiúk” (Közreadja, bev. Horváth Iván, Magy. Hírlap, 1991. 80. sz.). – Irod. Sorshelyzetek (Bp., 1986); Faragó Vilmos: Mi újság? (Bp., 1979); Czigány Lóránt: Nézz vissza haraggal! (Bp., 1990.).