Kezdőlap

Jahn Ferenc (Bp., 1902. febr. 7.Dachau, 1945. márc. 8.): orvos, publicista. 1928-ban szerzett orvosi diplomát. Szándékosan Kispest proletárlakta környékén nyitott rendelőt, hogy a munkások gyógyításának szentelje életét (ezért nevezték a szegények orvosának) és hogy szociológiai munkásságához közvetlen tapasztalatokat szerezhessen. Itt kapcsolódott be az SZDP baloldali ellenzékébe, majd az illegális KMP tagja lett. Rendszeresen tartott előadásokat és szemináriumokat a munkás tömegszervezetekben. 1929-ben többedmagával létrehozta az SZDP keretében működő Szocialista Orvosszervezetet, amelynek titkárává választották. 1931-ben beválasztották a nemzetközi Szocialista Orvosinternacionálé vezetőségébe. A Gondolat, Korunk, Szocializmus, Társadalmi Szemle, Népszava stb. folyóiratokban jelentek meg cikkei. 1935-ben, majd még kétszer beválasztották Kispest képviselőtestületébe. Széles körű munkás-szociográfiai tevékenységének eredményeiből megrendezte a kispesti Szociográfiai Kiállítást, amelyet a belügyminiszter forradalmasító tartalma és nagy látogatottsága miatt betiltott. Először 1940-ben tartóztatták le, majd 1942-ben kilenchavi börtönre ítélték. Kiszabadulása után megfosztották orvosi hivatása gyakorlásának jogától. Bár rendőri felügyelet alá helyezték, folytatta illegális tevékenységét. A jugoszláv partizánokat segítő Petőfi-brigád részére szervezett gyógyszer- és fegyverszállítás miatt 1944 ápr.-ában elfogták, fél évig Csillaghegyen kínozták, majd a Margit körúti fogházból Németo.-ba hurcolták és ott megölték. – F. m. Az orvos helye a társadalomban (Szocializmus, 1931); A szociálpolitika és a termelési viszonyok (Korunk, 1933). – Irod. Jahn Anna: J. F. (Bp., 1959); Kárpáti Endre: J. F. (Orv. Hetil. 1962. 7. sz.); Vadász Ferenc: J. F. mártírhalálának huszadik évfordulóján (Népszabadság, 1965. 54. sz.).