Jemnitz Sándor (Bp., 1890. aug. 9. – Balatonföldvár, 1963. aug. 8.): zeneszerző, esztéta, zenekritikus. A bp.-i Zeneak.-n Koessler Jánosnál tanult zeneszerzést (1906–08), majd tovább tanult Németo.-ban a lipcsei konzervatóriumban M. Reger, Nikisch Artur és H. Sitt irányításával (1908–11). Kisebb operatársulatok tagja, Brémában korrepetitor, Černovicban, Jihlavában és Scheweningenben karmester volt. Emellett Berlinben A. Schönbergnél folytatott tanulmányokat (1911–15). Visszatért Mo.-ra (1916) és több lap zenei rovatának munkatársa (Független Szemle, Magyar Írás, Pesti Napló, Az Újság, Világ, Pester Lloyd stb.). 1914–15-ben tanulmányai jelentek meg a Die Musik c. berlini folyóiratban, majd 1923-tól publikált újra a folyóirat hasábjain, ennek köszönhette megismerkedését, majd barátságát Th. W. Adornóval. 1924-től 1950-ig a Népszava zenekritikusa volt. A szociáldemokrata munkáskörök számára zenei ismeretterjesztő előadásokat tartott. Cikkezett a munkáskarének helyzetéről, a munkások számára felállítandó zeneisk.-król, a munkásdal műfaji kérdéseiről, a munkáskoncertek színvonaláról. Az elsők között fedezte fel, pártolta és ápolta a munkásdal műfaját. Vezetőségi tagja volt a Munkás Dalosszövetségnek, majd elnöke a Munkás Kultúrszövetségnek (1945–48). 1945 után tagja több zenei folyóirat szerk. bizottságának (Éneklő Munkás, Éneklő Nép). 1949 után zenekritikusi munkásságát korlátozták, ezért megvált a Népszavától. 1951-től óradíjas tanárként működött az Áll. Zenegimn. és Konzervatórium énektanszakán. Az ötvenes évek végétől kritikái az Orsz. Filharmónia Műsorfüzeteiben jelentek meg; részt vett a zenei ismeretterjesztésben. Több muzsikusról írt életrajzi regényt. Lefordította Fischer Edwin: Ludwig van Beethovens Klaviersonaten c. művét (1961). Mint zeneszerző dalokat, kórusműveket, szonátákat komponált, több mint nyolcvan, nagyrészt még ma is publikálatlan zeneművet hagyott hátra. Műveivel több külföldi pályadíjat nyert. Divertimento c. balettművét az Áll. Operaház mutatta be (1947). Zeneszerzői stílusára Reger és Schönberg, később Bartók hatottak döntően. Mint zenekritikus és esztéta a két háború közti időszaknak Tóth Aladár mellett legjelentősebb alakja volt. Levelezése 1974-ben jelent meg: A. Schönberg, A. Berg, Th. W. Adorno Briefe an S. J. (szerk. Lampért Vera). – F. m. Bachtól Bartókig. Életrajzok–jellemrajzok (Bp., 1937); Szenvedélyek színpadán. Verdi Giuseppe (Bp., 1943); Felix Mendelssohn Bartholdy (Bp., 1958); Schumann. A zeneszerző élete leveleiben (válogatta, bev., Bp., 1958); Frideryk Chopin (Bp., 1960); Wolfgang Amadeus Mozart (Bp., 1961); Beethoven élete leveleiben (Radó Györggyel, válogatott jegyzetekkel, utószóval, Bp., 1960); J. S. Válogatott zenekritikái (Bp., 1973). – Irod. Lampért Vera bev. tanulmánya életrajzzal J. S. Válogatott zenekritikái c. kötethez (Bp. 1973); Kroó György: J., a zenekritikus (Élet és Irod., 1974. 6. sz.); Breuer János: A zenekritika távlatai (Világosság, 1974. 10. sz.).