Kezdőlap

Jócsik Lajos (Érsekújvár, 1910. máj. 4.Bp., 1980. dec. 31.): író, közgazdász, publicista. Gimn.-i évei alatt részt vett a regősútnak nevezett első falukutatásokban. Párizsban, majd Prágában végzett egy.-i tanulmányokat. A szlovákiai m. értelmiség Sarlómozgalmának irányítói közé tartozott. A Korunkban tanulmányokat publikált. A prágai rádióm. szerk. -je lett, közben a Magyar Újságban A történelem sodrában c. rovatot szerk. A bécsi döntés után (1938) letartóztatták, majd rendőri felügyelet alá helyezték. Iskola a magyarságra. Egy nemzedék élete húsz éves kisebbségben (1939) c. művét Babits Mihály Baumgarten-díjra javasolta. 1940-1942 között a Kelet Népe, majd a Kis Újság szerk. -je. 1945-től 1948-ig ogy.-i képviselő, a Nemzeti Parasztpártbp.-ititkára, 1946-47-ben szövetkezetügyi államtitkár, 1947-48-ban a csehszlovákiai magyarok áttelepítésének kormánybiztosa. Egy Rákosi Mátyással folytatott vita után minden politikai-közéleti rangjáról lemondott. 1949 és 1971 között vállalati ig. volt, majd 1956-tól főmérnökként dolgozott a Fővárosi Talajerőgazdálkodási Vállalatnál. Felváltva írt regényeket és tudományos műveket. – M. Iskola a magyarságra. Egy nemzedék élete húsz éves kisebbségben (tanulmányok, 1939); Hazatérés, tájékozódás (tanulmányok, Pécs, 1942); Anna és Mária (r., Bp., 1943), Magyar szabadság, világszabadság (tanulmány, Kolozsvár, 1945); A társadalomtudomány és a közoktatás (tanulmány, 1946); A fekete kecske (r., Bp., 1948); Hét ember meg egy fél (r., 1965); Öngyilkos civilizáció (tanulmány, Bp., 1971); Egy ország a csillagon (tanulmányok, Bp., 1977). – Irod. A 70 éves J. L. köszöntése: Botka Ferenc (Élet és Irod., 1980. 18. sz.); J. L. halálára: Csák Gyula (Élet és Irod., 1981. 2. sz.); Turczel Lajos (Hét, 1981. 6. sz.).