Jósika Miklós, báró (Torda, 1794. ápr. 28. – Drezda, 1865. febr. 27.): a magyar regényirodalom egyik jelentős első képviselője, az MTA tagja (l. 1835, ig. 1836, t. 1843). Erdélyi főnemesi családból származott. A kolozsvári piarista gimn.-ban tanult 1811-ig. Ekkor katonának ment, majd az 1815-i hadjáratban eljutott Párizsba. Hazatérése után többnyire erdélyi birtokán tartózkodott. Első versei 1828–29-ben a Felső-Magyarországi Minervában jelentek meg. 1831-ben Pesten ismeretséget kötött neves írókkal és politikusokkal, s a 30-as évektől kezdve egyre nagyobb érdeklődést mutatott a politikai élet iránt is. 1834-től, az erdélyi ogy. összehívásától barátja, Wesselényi Miklós oldalán az ellenzék soraiban harcolt. Reformeszméit a Kolozsvárt 1835-ben megjelent röpirataiban, az Irányban és Vázolatokban fejtette ki. A következő évben 1836-ban Pesten adta ki első regényét, az Abafit, amelyet a közönség és a kritika is nagy lelkesedéssel fogadott. Ezután hallatlan bőséggel írta regényeit (Könnyelműek, Az utolsó Báthori; novellák és elbeszélések). Drámákat is írt, de velük nem aratott sikert. 1839-ben Pesten jelent meg Abafi mellett legjelentősebb regénye, A csehek Magyarországban. 1836-ban a Kisfaludy Társ. tagjává, 1841-ben ig.-jává választották. Miután szerencsétlen első házasságát felbontotta, 1847-ben feleségül vette Podmaniczky Júliát, aki élete végéig hűséges társa maradt. 1848–49-ben Kossuth feltétlen híve. Tagja volt az Erdély és Mo. unióját előkészítő bizotmánynak; 1848. júl.-ban Pestre ment, s itt a Honvédelmi Bizottmány tagja lett. A kormányt Debrecenbe követte s utóbb a Kegyelmi Szék bírája lett, majd követte a kormányt Szegedre és Aradra. Világos után külföldre menekült és végül Brüsszelben telepedett le. Az emigrációban is szorgalmasan írt, de népszerűsége – a m. viszonyokkal való közvetlen kapcsolat hiányában – fokozatosan csökkent. Halálos ágyán mondta tollba Emlékiratait. Irodalomtörténeti jelentősége, hogy a történelmi regényt – Walter Scott nyomán – művészi szintre emelte. Sikerrel kísérletezett a romantikus, kalandos történelmi regény területén is. – F. m. Az utolsó Báthori (I–II, Pest, 1837, az MTA nagyjutalmát kapta érte); A könnyelműek (I–II, Pest, 1837); A csehek Magyarországban (I–IV. Pest, 1839); A szív rejtelmei (I–II, Pest, 1845); A hat Uderszky lány (I–VI. Pest, 1858); Második Rákóczi Ferenc (I–VI., Pest, 1861); A két mostoha (történelmi r. I–II. Pest, 1863); Összes művei (I–XXV. Sajtó alá rendezte Badics Ferenc, Bp., 1900–1901); Emlékiratát a Szépirodalmi Kiadó adta ki. – Irod. Szinnyei Ferenc: J. M. (Bp., 1915); Dézsi Lajos: Báró J. M. (Bp., 1916); Zsigmond Ferenc: J. M. (Bp., 1927); Wéber Antal: A magyar regény kezdetei (Bp., 1958). – Szi. Ferenczi Sári: Estétől hajnalig (r., Bp., 1922); Szentmihályiné Szabó Mária: Szabad hazában (r., Bp., 1940); Fried István: Az „Abafi” előzményeihez (Irodalom Történeti Közlemények, 1986).