Kántor Sándor (Karcag, 1894. szept. 4. – Karcag, 1989. okt. 23.): fazekasmester, Kossuth-díjas (1978). Karcagon Ács Kovács János fazekasmesternél tanult. 1912-ben felvették az ungvári Állami Agyagipari Szakisk. mesterképző tanfolyamára, majd tovább tanult Homonnán, Kassán, Mágocson és Debrecenben. Az I. világháborúban megsebesült, gyógyulása után vöröskatona a Tanácsköztársaság bukásáig. 1920-ban kezdte a fazekasságot Karcagon használati edények gyártásával. 1927-ben Győrffy István néprajztudós tanácsára Tiszafüreden folytatta munkáját, elsajátította a tiszafüredi edények gazdag motívumkincsét és kompozíciós rendszerét, de egyéni stílust alakítva tálain, tányérjain, boroskancsóin. A negyvenes években érdeklődése Mezőcsát, Gyöngyös, Pásztó, Sárospatak kerámiájának népi hagyományai felé fordult. Újjáalakította a butykosok, tálak stílusát, díszítéseit. A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban figurális munkáit Grand Prix-vel jutalmazták. 1970-ben a Műcsarnok Kamaratermében rendezett gyűjteményes kiállítását Gorka Géza nyitotta meg. Elnyerte a Népművészet Mestere címet (1953). – Irod. Domanovszky György: K. S. (Bp., 1977).