Károly, II., Kis Károly (Nápoly, 1354 – Visegrád, 1386. febr. 24.): király. Lajos durazzói hg. és san-severinói Margit fia. Károly durazzói hg. leányával, Margittal kötött házasságából 3 gyermeke (Mária, Johanna és Nápolyi László) született. Alacsony termete miatt kapta a „kis” jelzőt. Apját korán elvesztette (1362), ezután Johanna királynő neveltette, majd 1365-ben V. Orbán pápa kérésére a m. udvarba küldték Budára. I. Lajos király megkedvelte; 1371-től 1376-ig dalmát–horvát hg.-i címmel a Délvidéket kormányozta. Amikor Johanna királynő ellentétbe jutott a pápával, I. Lajos sereget bocsátott ~ rendelkezésére, amellyel Rómán át, ahol VI. Orbán pápa 1381. jún. 2-án III. Károlyként Nápoly királyává koronázta, Johanna ellen vonult, a kir.-ságot elfoglalta, Johannát börtönbe vetette, majd nemsokára megölette (1382). 1384. szept. 20-án ellenfele, Anjou Lajos meghalt, de ~ ellentétbe került a pápával, aki ~t 1385. febr. 2-án kiátkozta. A Horváti-párt hívására – feleségének heves ellenzése mellett 1385. szept. 14-én Mo.-ra indult, hamarosan Budáig jutott és 1385. dec. 31-én Fehérvárott megkoronáztatta magát. Uralma a Horvátiak pártjának támogatásán és a Lackfi-párt passzivitásán alapult. 1386. febr. 7-én Erzsébet királyné és a Garai-párt által végrehajtott merényletből súlyosan sebesülve került ki, majd febr. 24.-én megfojtották. A pápai átok miatt rendes egyházi szertartással csak 1390. febr. 3-án temették el a visegrádi Szt. András kolostorban. – Irod. Pór Antal: Kis Károly és Erzsébet utolsó évei (Századok, 1896).