Kazinczy Ferenc (Érsemlyén, 1759. okt. 27. – Széphalom, 1831. aug. 22.): író, a korabeli magyar irodalom és a nyelvújítás vezéralakja, az MTA r. tagja (1830). Birtokos nemes. 1769–79-ben a sárospataki kollégiumban tanult, majd Kassán, Eperjesen és Pesten joggyakorlatot folytatott. Már ekkor kapcsolatba került a szabadkőművességgel és 1784-től tagja lett a szervezetnek. 1784-től Kassán lakott, kinevezték Abaúj vm. aljegyzőjévé, 1786-tól mint a kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője szolgálta II. József felvilágosodott szellemű iskolapolitikáját. 1788-ban lefordította Gessner Salamon Idylliumit, a következő évben pedig átdolgozott egy német szentimentális regényt Bácsmegyeinek összveszedett levelei címmel. Mindkettővel a stílusreformot szolgálta. 1788-ban Batsányi és Baróti Szabó társaságában megindította az első m. irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, majd Batsányitól elfordulva 1790-ben külön folyóiratot adott ki, az Orpheust. A kezdet nehézségeivel küzdő m. színészet támogatására Shakespeare-, Lessing-, Molière-darabokat fordított m.-ra. 1791-ben, mikor állását elvesztette, Regmecre, birtokára költözött gazdálkodni. 1794-ben csatlakozott a m. jakobinus mozgalomhoz. Emiatt ez év dec.-ben letartóztatták, 1795. máj.-ban halálra ítélték, majd királyi kegyelem az ítéletet bizonytalan ideig tartó várfogságra módosította. Spielbergben, Obrovicon, Kufsteinben és Munkácson raboskodott. Ezt az időt később Fogságom naplója címmel örökítette meg (csak halála után száz évvel jelent meg). 1801-ben kiszabadult, Regmecen, 1804-től Érsemlyénben, 1806-tól az általa Széphalomnak nevezett Bányácskán gazdálkodott. 1804-ben feleségül vette gróf Török Sophiet. Kiszabadulása után a nyelvújítás mezején, az irodalmi élet megszervezésével a politikai és társadalmi haladásért harcolt. Minden régi és kezdő írót felkeresett leveleivel, tanácsaival, buzdításaival; levelezése pótolta a hiányzó irodalmi folyóiratot. Hamarosan az irodalom vezére lett. Fontos célja a nyelv megreformálása, csinosítása, ezért küzdött a Poétai epistola Vitkovics Mihály barátomhoz (Buda, 1811) és a Tövisek és virágok (Sárospatak, 1811) c. köteteiben. A nyelvújítási harcot Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) c. értekezése zárta le az új irány sikerével. Élete végén nehéz körülmények között élt, adósságok szorongatták. Ezért Zemplén vm. levéltárában írnokságot vállalt. 1828-ban jelent meg legjobb műve: önéletrajza, a Pályám emlékezete. 1831-ben Pannonhalmára utazott, útja leírását ki is adta (Kazinczy útja Pannonhalmára…). Pár hónappal később kolerában meghalt. Levelezését az MTA 1890–1960 között XXIII kötetben adta ki. – M. K. F. Munkái (I –IV. Pest, 1814–16); K. F. Eredeti munkái (Összeszedte Bajza és Toldy, I–V. Pest, 1836–45, az MTA nagyjutalmával tüntette ki); K. F. Összes munkái (Kiadta Abafi Lajos, I–V. 1879–84); K. F. Válogatott művei (I–II. Bevezette Szauder József, Bp., 1960). – Irod. Toldy Ferenc: K. F. és kora (Pest, 1859); Jancsó Benedek: K. F. élete és művei (Bp., 1885); Váczy János: K. F. (Bp., 1909); Váczy János: K. F. és kora (Bp., 1915); Czeizel János: K. F. élete és működése (Bp., 1930); Megyesy László: K. pályája (Bp., 1931); Jancsó Elemér: K. F. útja a jákobinus mozgalom felé (Bp., 1956); S. Heksch Ágnes: K. és II. József művelő- déspolitikája (Ped. Szle. 1957). – Szi. Csokonai Vitéz Mihály: Kazinczyhoz, mikor kiszabadult (vers); Berzsenyi Dániel: Kazinczy Ferenchez (vers); Petőfi Sándor: Széphalom (vers); Radnóti Miklós Írás közben (vers); Márai Sándor: A feladat (novella, in Mágia, 1941); Szabó Magda: A rab (színmű, Eleven képét a világnak, Bp., 1966); Németh Andor: Sóhajtás K. F. után (vers).