Kerecsényi Dezső (Szentgotthárd, 1898. jún. 19. – Péterhegy, 1945. márc. 24.): irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1942). Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte mint az Eötvös-kollégium tagja. 1922-től Pápán, 1918-tól a bp.-i ev., 1938-tól a gyakorló gimn.-ban tanár. Közben 1923–24-ben francia állami ösztöndíjjal Párizsban tanulmányozta a humanizmus korát. 1938-ban a bp.-i egy.-en magántanári képesítést szerzett. 1943-tól a debreceni egy.-en a m. irodalomtörténet tanára. 1930-tól 1944-ig a Protestáns Szemle szerk.-je. 1941-ben kritikusi munkásságáért Baumgarten-díjat kapott. Az ostrom alatt szerzett betegségben halt meg. Számos cikke és kritikája, valamint – főleg a 15. és 16. sz.-i irodalom kérdéseivel foglalkozó – tanulmánya jelent meg. Több modern tankönyvet és a középisk. irodalomtanítással foglalkozó tanulmányt írt, a szövegelemző irodalomtanítás egyik kezdeményezője volt. – F. m. Elvi kérdések a régi magyar irodalomban (Bp., 1923); Kolostor és humanizmus Mohács után (1526–1550) (Magyarságtudomány, I. évf. 1935–36); Kölcsey Ferenc (Magy. Írók c. sorozatban, Bp., 1940). – Irod. Keresztúry Dezső: K. D. (Magyar mártír írók antológiája, 1947); Bóka László: K. D. emlékezete (Magyarok, 1946. 4. sz.).