Kezdőlap

Kertész André; Kertész András (Bp., 1894. júl. 2.New York, 1985. szept. 29.): fotóművész. Felsőkereskedelmi iskolai érettségi után (1912) tőzsdei hivatalnok volt. Tizennyolc éves korától fényképezett. Az első világháborúban katona, 1915-ben megsebesült. 1916-ban a Borsszem Jankó c. élclapban Önarckép c. fotójával díjat nyert. 1917-ben az Érdekes Újság hozta képeit. 1925-ben Párizsba költözött. Előbb egy fényképész alkalmazásában vásárokon és kiállításokon készített fotókat, majd riportjai jelentek meg, az elsőt (Dome) a Frankfurter lllustrierte Zeitung közölte 1926-ban. Dolgozott az Uhu, a Sourire, a La Nazionalede Fiorenze, a Vu, a Strassburger lllustrierte, a The Times c. lapoknak. 1927-ben volt első önálló kiállítása a Sacré du Printemps Galleryben Párizsban. Első albuma, a Gyermekek 60 képpel 1933-ban jelent meg Jaboume írónő szövegével. Ebben az évben feleségül vette Sali Erzsébetet. 1936-ban feleségével New Yorkba költözött egy reklám céggel kötött szerződés alapján. Később divatlapoknak dolgozott, majd a House and Garden c. lap munkatársa volt. 1974-ben Guggenheim-díjat kapott, 1976-ban A francia művészeti és irodalmi renddel tüntették ki, 1981-ben New York polgármesterétől a Művészeti és Kulturális Nagydíjat vette át. 1948-ban látogatott először haza, majd 1972-ben, 1975-ben. Utoljára 1984- ben járt Mo.-on a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívására. Szigetbecsén, ahová gyermekkori emlékei fűződnek, Emlékház őrzi a nevét. Kitüntették a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével (1984). Műveinek válogatott bibliográfiája a Fotóművészet 1986. 1. sz.-ban elent meg.-Kiállításai: New York Long Island Egyetem (1962); New York Modern Art Studio (1963); Museum Modern Art (1964); Tokio Expo US Pavillon (1970); Stockholm Modern Musée; Bp., Magyar Nemzeti Galéria (1971); Helsinki Valokuva-Múzeum (1972); New York Hallmark Galéria; Light Galéria; Miskolc (1973); Artes Nemzetközi Fényképészeti Fesztivál Franciao. (1975); Párizsi Beaubourg Modern Nemzeti Múzeum (1977); Londoni Hayward Galéria (1978); London Serpentine Galéria; La Photographique Française (1979); Jerusalem Israel Museum (1980); Toronto Canadian Centre for Photography (1982); Budapest, Vigadó Galéria (1984). – M. Day of Paris (Párizs, 1945); A. K. Plaotographer (New York, 1964); A. K. Sixty Years of Photography (New York, 1972); Foto. A. K. (Bp., 1972); J'aime Paris (New York, 1974); Of New York (New York, 1976); Landcapes; Americana; Birds; Portraits (NewYork, 1979); Hungarian Memoires (Toronto, 1982); A. K. Magyarországon (szerk. és tervezte Bodnár János, Bp., 1984). – Irod. Bajomi Lázár Endre bev. a Foto c. könyvben (Bp., 1972); H. B.: K. A. titka (Fotó, 1984. 6. sz.); Bodnár János, Borbély Károly, Somlyó György, Barcsay Jenő Kass János, Borsos Miklós, Ancsel Éva, Féner Tamás, P. Szücs Julianna, Vadas József írásai, Tandori Dezső és Hernádi Gyula verse az A. K. Magyarországon c. kötetben; Kővári Tamás: Beszélgetés A. K.-szel; Brassai (Halász Gyula): Barátom, A. K.; Bodnár Gyula: A könyv, a film és a ház (Fotóművészet, 1986. 1. sz.); Raffai Béla: A. K. Emlékház Szigetbecsén (Dunakanyar, 1987. 1. sz.).