Keszi Imre, Kramer (Bp., 1910. jún. 16. – Bp., 1974. nov. 26.): író, kritikus, zenetudós. A bp.-i tudományegy.-en bölcsészdoktori oklevelet szerzett germanisztikából, a Zeneak.-n Kodály Zoltán óráit látogatta. A Horthy-korszakban középisk., majd tanítóképző intézeti tanár volt. Feltűnt sajátos hangú verseskötetével és zenefolklorisztikai tanulmányaival. 1937-ben feleségül vette Hajnal Annát. A versírást hamar abbahagyta, műfordításaiban azonban később is hasznosította kitűnő formaérzékét. Zeneelméleti és zenekritikai munkásságát élete végéig folytatta. Főként novelláival (A várakozók lakomája, Bp., 1944) vált ismert íróvá. 1942-től munkaszolgálatos volt. 1945 után, 1946-tól 1949-ig a Szabad Nép kulturális rovatának szerk.-je, gúnyosan éles hangvételéről ismert vezető kritikusa és az Emberség c. folyóirat szerk.-je volt. 1951-től 1957-ig a Színház- és Filmművészeti Főisk.-n irodalmat tanított. 1957 után kizárólag az irodalomnak és a zenekritikának szentelte figyelmét. Éveken át a Film, Színház, Muzsika zenekritikusa volt. Nagy regényciklust tervezett a m. polgárság útjáról 1848-tól napjainkig. Ebből csak néhány regény készült el, ezek közül kiemelkedő az Elysium (Bp., 1958), mely több kiadásban és fordításban jelent meg. Korrajz és lélekrajz kitűnő ötvözete a zenei tárgyú Wagner-életregény, a Végtelen dallam (Bp., 1963). Stílusának fő értéke az a művészi árnyaltság, amellyel a romantikától a szürrealizmusig belehelyezkedik az ábrázolt világ jellemző kifejezésformáiba és gondolatkapcsolásaiba. Néhány színpadi művet és hangjátékot is írt, közülük kiemelkedik a R. Schumannról írt hangjáték. Számos regényt és néhány verset fordított, főleg németből és franciából. Életművét folyamatosan adják ki. – F. m. A magyarországi német népdal (Bp., 1933); A versírás mesterség (versek, Bp., 1934); A könyv népe. A zsidó szellem és irodalom kérdéséhez (Bp., 1940); A sziget ostroma (tanulmányok, Bp., 1948); Alapkő (r., Bp., 1952); Bukott emberek (színmű, Új Hang, 1955); Törvényen kívül (színmű, Bp., 1956); Borszeszláng (novellák, Bp., 1958); Szőlőből bor (r., Bp., 1961); Örvényes Csóri (r., Bp., 1962); Flóra Lágymányoson (r., Bp., 1965); Babiloni vályog (esszék, Bp., 1968); A halhatatlanság szamárfülei (Lassú Tamás zeneszerző emlékiratai) (r., Bp., 1971); Lelkek a mérlegen (novellák, Bp., 1977). – Irod. Új mesterséget tanulva (önvallomás, Népszabadság, 1970. jún. 21.); Huszonöt év történelem. K. I. válaszol az Új Írás szerkesztőségének kérdéseire (Új Írás, 1970. 1. sz.); Lengyel Balázs: A kereső. K. I. köszöntése (Élet és Irod., 1970. 26. sz.); Gyertyán Ervin: Búcsú K. I-től (Élet és Irod., 1974. 48. sz.); K. I. emlékezete (Kritika, 1975. 1. sz.); Szöllősy András–Székely András: K. I. sírjánál (Muzsika, 1975. 2. sz.); Sőtér István: Gyűrűk (1980).