Kis János (Rábaszentandrás, 1770. szept. 22. – Sopron, 1846. febr. 19.): költő, műfordító, ev. szuperintendens, az MTA r. tagja (1830). Kazinczy Ferenc baráti köréhez tartozott. Jobbágycsaládból származott. 1782-ben a soproni ev. líceum tanulója lett. 1790-ben több társával együtt megalakította az első m. iskolai önképzőkört, a Soproni Magyar Társ.-ot. 1791-ben, befejezve tanulmányait, bejárta az ország nagy részét, hogy az írókkal és tudósokkal megismerkedjék. 1791 őszétől a göttingeni, majd 1792-től a jénai egy.-en tanult tovább. 1793 őszén tért haza. 1794-től Győrött tanított, 1796-tól 1808-ig több dunántúli falu lelkipásztora. 1812-től haláláig a dunántúli ev. egyházkerület szuperintendense. 1828-tól részt vett a felállítandó MTA alapszabályainak kidolgozásában. 1842-ben a Kisfaludy Társ. tagjává választották. Élete végén sokat betegeskedett. Munkatársa volt számos korabeli lapnak és folyóiratnak, mintegy hetven önálló műve jelent meg, sokat fordított görög, latin, német, francia klasszikusok műveiből. Hatalmas munkássága ellenére középszerű költő volt, többnyire terjengős, okoskodó v. szentimentális verseket írt. A nyelvújítás kérdésében Kazinczy álláspontján volt. – F. m. A magyar nyelvnek mostani álláspontjáról, kímíveltethetése módjairól, eszközeiről (Pályamű a nyelvújítással kapcsolatban, Pest, 1806); K. J. versei (I–III. Kiadta Kazinczy Ferenc, Pest, 1815); K. J. poétai munkái (Kiadta Schedel Toldy Ferenc, Pest, 1846); K. J. superintendens Emlékezései életéből (I–II. Sopron, 1845–46). – Irod. Gálos Rezső: K. J. és a német költészet (Egyet. Phil. Közl. 1911); Terestyényi Ferenc: K. J. nyelvének egységesítő hatása a magyar irodalmi nyelvre a XIX. század első harmadában (Soproni Szle, 1956. 1–2. sz.).