Kezdőlap

Kiss István (Seregélyes*, 1923. aug. 17.Budapest, 2012. nov. 23.*): vegyész, a kémiai tudományok doktora (1968), Kossuth-díjas (1963). A gimn.-ot Békéscsabán végezte. Egy.-i tanulmányait 1945-ben a szegedi tudományegy. természettudományi karán kezdte, közben rövidebb ideig a bp.-i tudományegy.-en folytatta, majd 1949-ben a szegedi tudományegy.-en szerezte meg vegyészi oklevelét. Ezután egy évig a szegedi egy. szerves kémiai tanszékén tanársegéd. 1950-től a leningrádi egy. fizikai kémiai tanszékén aspiráns volt, és 1954-ben védte meg háromkomponensű rendszerek folyadék-gőz egyensúlyáról szóló kandidátusi disszertációját. Ezután egy évig az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében tudományos munkatárs, majd a Központi Fizikai Kutató Intézetbe került és a Kémiai Főosztály vezetője lett. Itt izotóp effektusok vizsgálatával, radioaktív izotópok előállításával és reaktortechnikával kapcsolatos sugárkémiai kutatásokkal foglalkozott. Emellett 1959 óta az ELTE fizikai kémiai tanszékén a Magkémia c. kollégium előadója. 1966-71-ben az International Atomic Energy Agency (IAEA, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) bécsi központjának munkatársa, 1978-1984* közt osztályvezetője volt. 1973-78 között az Országos Mérésügyi Hivatal tud. elnökhelyettese, ill. elnöke.* – A Kossuth-díjjal a mesterséges radioaktív izotópok előállítására irányuló kutatásaiért és az izotópok termelésének gyakorlati megvalósításában elért eredményeiért tüntették ki. Hét szabadalma volt. – Száznál* több tudományos közleménye jelent meg témaköreiből, számos előadást tartott hazai és külföldi nemzetközi konferenciákon. Publikációi, előadásai, ismeretterjesztő szakcikkei a m.-on kívül angol, német, orosz nyelven is megjelentek, illetve elhangzottak. – F. m. A gőznyomás izotópeffektusok vizsgálata (doktori disszertáció, 1966*).


A *-gal jelzett adatok javítva/pótolva Kiss István és Weiszburg Zsuzsanna közlése alapján [2011.04.30.]