Klausz Ernő, Ernest Klaus (Eger, 1896. jan. 16. – Párizs, 1970. aug. 24.): díszlettervező, festő. A bp.-i műegy. vegyészmérnöki szakán megkezdett tanulmányait I. világháborús katonai szolgálata megszakította (1915), majd hadifogságban volt 1917-től 1922-ig. Berlinbe távozott (1923), ahol festészetet és zenét tanult és a Staatstheater díszletfestőjeként dolgozott. Portrésorozatot készített a színház művészeiről. Berlin után Párizsban élt (1931–42). Kísérletezett vetített díszlet megoldásával, így került színre a párizsi operában Berlioz: Faust elkárhozása c. drámai legendája (1933). A vetítéshez feltalálta az éghetetlen lemezanyagot és festéket. Ezt a színpadtechnikát alkalmazta A színek születése c. balett díszletében, amelynél A. Honegger zeneszerzővel és S. Lifar koreográfussal dolgozott együtt. A németek bevonulása miatt a balett csak 1949-ben került színre Párizsban. 1942-ben visszatért Bp.-re. A II. világháború végéig többször hívták be munkaszolgálatra. 1946 végén meghívták a párizsi opera díszlettervezőjének, ott dolgozott nyugdíjazásáig. 1958-ban a salzburgi Festspielhausban az ő tervei szerint valósították meg a színpadi háttérvetítést. Sikert aratott ezzel a színpadtechnikával Milanóban, New Yorkban, Barcelonában és Bécsben is. Élete utolsó esztendeiben szimfóniának nevezte festői alkotásait, amelyekben a zene kapcsolata a színekkel, formákkal, a tér kiképezésével egészült ki. Egyik ilyen alkotását, X. Szimfónia (Életem) a MNG-nak ajándékozta. – Irod. Reményi-Gyenes István: K. E. (Művészet, 1970. 12. sz.); Reményi-Gyenes István: Elhunyt a muzsikáló képek álmodozója (Ország-Világ, 1970. aug. 19.).