Komjáthy Aladár (Újpest, 1894. máj. 24. – Bp., 1963. nov. 30.): költő és természettudós. Egy-i tanulmányait a bp.-i bölcsészettudományi karon végezte mint Fejér Lipót tanítványa; matematikából szerzett doktori oklevelet. 1919 márc.-ában a tudományegy.-en, máj.-ban az Egy.-i Könyvtárban nyert beosztást. 1921 végétől 1944. okt.-ig a miniszterelnökség sajtóosztályán teljesített szolgálatot. Ezután az MTA főtitkári hivatalában, 1946-tól 1957. febr.-ig, nyugdíjba vonulásáig az MTA könyvtárában működött: újjászervezte a könyvtár szerzeményezési osztályát. Irodalmi munkásságát mint az újpesti gimn. diákja tanárának, Babits Mihálynak irányítása mellett kezdte. Babits legkedvesebb tanítványa. ~ is nem egy versével köszönti mesterét. 1940-ben Baumgarten-díjat kapott. Tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy Társ.-nak. Első kötete (1925) a formai gyakorlat isk.-ja: bravúros rímek, bonyolult strófaszerkezetek. A 30–40-es évek folyamán a „valóság” szószólója lesz: versei szociális tartalommal telítődnek. Élete utolsó két évtizedében főleg természettudományi problémák foglalkoztatták. Lefordította Zola (1920) és Claude Farrère (1921) egy-egy regényét, valamint Rutherford Az atomkutatás módszerei és eredményei c. munkáját (Bp., 1945). – M. A végtelen felé (versek, Bp., 1925); Szavak lánca (versek, Bp., 1938); Csodák és kínok (versek, Bp., 1943); Furcsa lány (elbeszélések, Bp., 1943); Túl az atomon (Atom- és metafizika kezdőknek, Bp., 1946); A tudás fája (Természetmagyarázat az ókortól napjainkig, Bp., 1947); Hárorn fizikus, Newton–Rutherford–L. de Broglie (Bp., 1947). – Irod. Kenéz Ernő: K. A. (Magy. Könyvszle, 1964.)