Kezdőlap

Kondor Béla (Pestlőrinc, 1931. febr. 17.Bp., 1972. dec. 12.): festő és grafikus, Munkácsy-díjas (1965, 1971). A Ganz hajógyárban dolgozott, az üzemi képzőművészeti szakkörből került a Képzőművészeti Főisk.-ra, ahol a grafikai szakot végezte el (1951–56). Mestereként Barcsay Jenőt, Kmetty Jánost és Koffán Károlyt tisztelte. Diplomamunkája a Dózsa-felkelésről készített rézkarcsorozata volt (1956). 1957-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott. Külföldi tanulmányúton először 1957-ben járt Párizsban, majd a SZU-ban, Lengyelo.-ban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában. 1958-ban sikerrel mutatkozott be rézkarcaival a Luganói Grafikai Biennálén. Első önálló kiállítását 1960-ban rendezte a bp.-i Fényes Adolf Teremben. 1962-ben grafikáit a miami Museum of Modern Art állította ki. 1963-ban részt vett a párizsi Fiatalok Biennáléján, a Miskolci II. Grafikai Biennálén, ahol a nagydíjat nyerte el. Stúdió kiállítást rendezett a bp.-i Fiatal Művészek Klubjában és a Jókai Klubban. 1964-ben önálló kiállítása volt a székesfehérvári István Király Múz.-ban, grafikái pedig a bp.-i Dürer-teremben kerültek bemutatásra. Ugyanebben az évben Szabadkán a Városi Múz. Szalonjában és a tokiói IV. Nemzetközi Grafikai Biennálén mutatta be grafikáit, itt a Romantikus tanulmányok c. rézkarcáért az egyik nagydíjat kapta. 1965-ben az Ernst Múz.-ban rendezte harmadik önálló kiállítását, grafikái a Miskolci III. Grafikai Biennálén és a São Pauló-i Grafikai Biennálén szerepeltek. 1966-ban meghívottként grafikai sorozatot állított ki a Luganói Nemzetközi Grafikai Biennálén. 1967-ben a bécsi Collegium Hungaricum rendezte meg Vilt Tiborral és Gádor Istvánnal közös tárlatát. 1968-ban Valaki önarcképe címen papírmetszeteit mutatta be a bp.-i V. ker.-i Hazafias Népfront helyiségeiben, és részt vett a XXXIV. Velencei Biennálén. Gyűjteményes kiállításon 1970-ben a bp.-i Műcsarnokban mutatta be műveit, anyagának egy részét a szegedi Móra Ferenc Múz. és a debreceni KLTE is kiállította. 1971-ben a zágrábi Salon Uluh-ban Ország Lilivel és Varga Imrével közös kiállítást rendezett. Élete utolsó éveiben az irodalmi művek inspirációjára készített műveit mutatta be a bp.-i Petőfi Irodalmi Múz. Majd Melocco Miklóssal és Pásztor Gáborral közös kiállításon mutatta be legújabb műveit. Egyéni technikájú fotóiból még ő készített elő kiállítást, de a tárlat már halála után, 1973-ban nyílt meg a bp.-i Helikon Galériában. Ekkor rendezték meg hagyatéki emlékkiállítását a tihanyi múz.-ban, majd a bp.-i MNG-ban. Művei halála után gyakran szerepeltek külföldön rendezett m. képzőművészeti kiállításokon (Milánó, 1976; Mexiko, 1977). Hagyatéka a MNG-ba került, egy része letétként vidéki múz.-okba. Ezeket több ízben emlékkiállítások keretében mutatták be, a miskolci Herman Ottó Múz. Szinyei Merse Képtárában pedig néhány művét és műtermi hagyatékát tartalmazó állandó emlékszobát létesítettek. Több műve van magántulajdonban. Illusztrációinak nagy része a Petőfi Irodalmi Múz.-ba, József Attila emlékére készült művei pedig a szárszói József Attila Emlékmúz.-ba kerültek. Néhány táblaképe az auschwitzi Mártírmúz.-ban van. A Margitszigeti Nagyszálló előcsarnokában 1968-ban felállították a Nyulak szigete története c. nagyméretű pannóját. 1971-ben nagyobb méretű képet festett a bp.-i Iparkamara részére, de a megbízó a művet nem vette át, így a Bp.-i Történet Múz.-ba került. A m. képzőművészetbe új színt hozó művészete első felléptekor vihart keltett, többen már életében is a modern m. művészet legnagyobbjai közé sorolták, de sok meg nem értés is kísérte munkáját. Indulásakor a kompozíciós szerkezetet hangsúlyozó, bizonyos gótizáló elemeket is magába szívó stílus jellemezte. A hatvanas években ikonok hangulatát keltő képeket, majd vizionárius műveket alkotott. Gazdag képzeletvilágából egyéni szimbólumvilágot teremtett, merítve az emberiség szimbólumkincséből, különösen a középkori szimbolikából. Művészete kapcsolódik a szürrealizmushoz, de mindvégig megőrizte a ráció ellenőrző szerepét. A grafika minden technikáját mesteri fokon és egyéni módon továbbfejlesztve művelte, festményei pedig a m. képzőművészet legmagasabbrendű alkotásai közé tartoznak. Élete utolsó éveiben készített fotói technikailag és szemléletükben is egyéniek. Művészete nemigen kötődik közkeletű stílusokhoz. Az irodalomhoz szoros szálak fűzték, verseket írt, amelyek nagy része még életében (Boldogságtöredék, Bp., 1971), majd halála után (Jelet hagyni, Bp., 1974) önálló kötetben is megjelent. Irodalmi élményei által inspirált grafikái v. festményei (Blake, Rimbaud, Madách, Babits, József Attila, Petőfi, Dylen Thomas sorozat) közül több kiadványban is megjelent (Dürrenmatt: Baleset, 1958; Ébredő Afrika, 1961; Thomas Mann: Varázshegy, 1963; Hemingway: Az öreg halász és a tenger, 1965 stb.). Grafikáiból 1969-ben mappa jelent meg. A kortárs magyar írók között sok barátja volt, mindenekelőtt Nagy László és Pilinszky János költők. Halála után számos vers született emlékezetére. – Irod. Frank János: Kiállítási napló (Élet és Irod., 1964. 13., 16. sz.); Nagy László: K. B. (Új Írás, 1965. 8. sz.); Szabó György: Egy vállalkozás dicsérete. K. B. albuma (Új Írás, 1970. 6. sz.); Zelk Zoltán: K. B. (Élet és Irod., 1972. 52. sz.); Kovács Péter: Az utolsó ikonfestő – emlékezés K. B.-ra (Kortárs, 1973. 3. sz.); Rózsa Gyula: K. B. (Új Írás, 1974. 3. sz.); Miklós Pál: K. B. világa (Kritika, 1974. 7. sz.); Németh Lajos: K. B. (Bp., 1976, bibliográfiával); Bodnár György: Keresetlen öntudatosság (Forrás, 1977. 7-8. sz.); Kárpáti Kamil: „A szentek bevonulása a városba.” Hódolat K. B.-nak (Jelenkor, 1978. 1. sz.); Marsall László: Két szárnyas szerkezet. K. B. emlékére (Tiszatáj, 1978. 5. sz.). – Szi. Szécsi Margit: Kedves Samu! (Élet és Irod., 1972. 51. sz.); Szepesi Attila: Kormot, aranyat (Kortárs, 1973. 3. sz.); Ágh István: Interjú K. B.-val (Új Írás, 1974. 12. sz.); Orbán Ottó: K. (Kortárs, 1974. 12. sz.); Tandori Dezső: K. B.-nak (Jelenkor, 1974. 7- 8. sz.); Juhász Ferenc; Mondóka (Új Írás, 1976. 6. sz.); Weöres Sándor: K. B. emlékére (Népszabadság, 1979. ápr. 30.).