Kezdőlap

Krecsányi Kálmán (Pest, 1858. dec. 25.Bp., 1936. jan. 25.): budapesti rendőrfőkapitány-helyettes. A bp.-i tudományegy.-en államtudományból doktorált. 1879-ben lépett rendőrségi szolgálatba. Kerületi rendőrbíró, 1901. dec.-ig ker.-i rendőrkapitány, ezt követően a detektívtestület főnöke, majd fővárosi rendőrkapitány-h. (1912). 1913 nyarán megvált detektívfőnöki állásától s a toloncház vezetője lett. Visszahívták a detektívtestület élére (1917); az októberi forradalmat követően nyugdíjba vonult (1918). Az 1920-as évek elején magándetektív-irodát nyitott, majd visszavonult. Részt vett a nyomdász-, vasutas- s a fuvarkocsisok sztrájkja, valamint a darabont-kormány alatti tüntetések elnyomásában. A hazai bűnügyi nyomozástant tudományos alapokra helyezte. Nyomozási rendszere a környezettanulmányon alapult. A brit rendőrséget követően a kontinensen elsőként vezette be a személyazonosításnak és nyilvántartásnak az ujjlenyomatokon alapuló módszerét.