Kezdőlap

Kunvári Lilla (Bp., 1897. júl. 26.Bp., 1984. aug. 15.): szobrász, éremművész. Érettségi után a Bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. Orvoskarára iratkozott be, majd harmadéves korában az Iparműv. Isk. esti tanfolyamán folytatott tanulmányokat. Ebben az időben a Galilei Kör rendszeres látogatója volt, ifjúmunkásoknak is tartott előadásokat, amiért 1920-ban kizárták az egy.-ről. Ezután férjével együtt Prágában folytatta tanulmányait, majd 1924-1927 között a bp.-i Képzőműv. Főisk.-n Sidló Ferenc növendéke volt. 1927-től 1931-ig a párizsi Julian és a Colarossi Akadémián tanult. Hazatérte után a Nemzeti Szalon és a KÚT kiállításain vett részt. 1930 óta kiállító művész. Gyűjteményes kiállításait 1949-ben a Műcsarnokban, 1962-ben és 1978-ban a Fényes Adolf Teremben rendezte meg. Számos egyéni külföldi kiállítása közül a jelentősebbek: Franciao. (1960, 1963); Anglia (1961); Svájc (1967); Spanyolo. (1975). Kisplasztikáiban, domborműveiben elsősorban a hétköznapi élet jeleneteit, az ember mindennapos tevékenységét mintázta meg. Kiemelkedő személyiségek, elsősorban a zenei élet nagyságainak karakteres portréit készítette el. Jelentősebb művei: Szőnyi István (1952); Várnai Zseni (1957); Csellista (bronz, 1947); Jehudi Menuhin (bronz, 1962); Küzdők (terrakotta, 1962). Jelentős éremművészeti tevékenysége is. Egy időben ő volt a FIDEM mo.-i képviselője. Az ő kezdeményezésére tartották 1975-ben Bp.-en a FIDEM kongresszusát. (Érmei: Móra Ferenc (bronz, 1952); Pécsi Sándor (bronz, 1961); Kodály Zoltán (bronz, 1962). Művei több európai múz. (Musée d'Art, Toulon; Musée Monétaire, Párizs; National Muséet, Koppenhága; National Museum, Stockholm; Wrocław Éremmúz.; Történelmi Múz. Moszkva, Ermitázs, Szentpétervár stb.); továbbá az MNG és más mo.-i múz.-ok tulajdonába kerültek. – Irod. Bozóky Márta: K. L. (Bp., 1983).