Kezdőlap

Lakatos Vince (Mikelaka, 1907. jan. 21.Bp., 1978. febr. 20.): filmrendező, író, érdemes művész (1971), kiváló művész (1973). Szegeden jogot végzett (1931). 1933-tól 1944-ig újságíróként dolgozott, 1941–1943 között a Nemzeti Újság, 1943-tól az Esti Újság és a Függetlenség munkatársa volt. Írt novellákat, regényeket. A II. világháború után kezdett filmezni, először a Földművelésügyi Min. számára, 1946-tól kezdve a Híradó és Dokumentumfilmgyár, majd az ebből alakult Budapesti Filmstúdió, mai nevén Népszerű Tudományos és Oktatóstúdió rendezőjeként. Filmjei főként az alföldi tájat és népet mutatták be. Több mint 200 rövidfilmet forgatott, amely nagy szakmai és közönségsikert ért el. Okos szerkezetek c. filmjét a Tamperei Filmfesztiválon nagydíjjal jutalmazták. Megkapta Bács-Kiskun megye művészeti díját (1972). – M. Árva népem (elbeszélések, Bp., 1941); Zúg a nádas (r., 1942); Hatrongyos (r., Bp., 1943); Egykutyások (elbeszélések, Bp., 1944); A rab fia (kisr., Bp., 1946); Kiskunsági krónika (Bp., 1958). – I. f. Futóhomok (1950); Kiskunság (1957); Fekete hajnal (kisjátékfilm, 1960); Kihunyt egy csillag (1960); Öregmalmok (1961); Régi hangszerek (1963); Pásztorművészet (1964); Bocskoromon vagy egy szák. Csata a katonával (1967); Mikor dédem ifjú volt. Passió Rimócon (1968); Magány (1969); Kalocsai Rapszódia (1970); Századok, bútorok (1971); Kincsek a homályban (1972); Korok, vásárok, vásárosok (1973); A konok homok (1974); Termelőszövetkezeti körkép (1975); Kikelet (1976); Hírmondó (1977). – Irod. Vadas Zsuzsa: A Kiskunság tett íróvá, emberré (Petőfi Népe, 1971. máj. 16.); V. Zs.: Több mint százezer méter film (Petőfi Népe, 1973. máj. 11.); Nyerges Mária: Nyugdíj után többet (Petőfi Népe 1976. aug. 5.); Nádasy László: L. V. dokumentumfilm-sorozata (Filmvilág, 1978. 3. sz.).