Kezdőlap

Láner Kornél (Orsova, 1883. okt. 7.Bp., 1963. nov. 24.): gépészmérnök. Oklevelét 1905-ben a bp.-i műegy.-en szerezte. Ugyanez évben a MÁV szolgálatába lépett; 1908 – 10 között a MÁV mozdonyszerkesztési osztályán működött, majd 1928-ig a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőségnél teljesített szolgálatot. 1928-ban visszakerült a MÁV- hoz mint igazgatóhelyettes. 1931-ben ig., 1932-ben a gépészeti főosztály vezetője, 1934-ben helyettes elnök 1938-tól 1940-ig, nyugdíjazásáig a MÁV elnöke volt. Nyugdíjaztatása után a Magyar Dunántúli Villamos művek elnökévé választotta. Sokoldalú, jelentős műszaki alkotó volt. Újjáalakította az államvasutak mozdony- és kocsiparkját, irányította a bp.-hegyeshalmi fővonal villamosítását (1928 – 34) és a bánhidai villamos erőmű bővítési munkálatait (1941 – 43). Mint mozdonyszerkesztő külföldön is nevet szerzett a MÁV sorozatú 424. számú univerzális gyorsvonati gőzmozdonyával (1924), melynek még ma is fontos szerepe van a hazai vasúti vontatásban, s míg Mo.-on gőzmozdonyt gyártottak, jelentős exportcikkünk volt. – M. A mozdonyokról (Petz Kornéllal, Közlekedési Szakkönyvtár sorozat, 1908).