Kezdőlap

Lányi Antal, Lancendorfer (Nagyvárad, 1876Ausztria, 1920 után): pilóta, az „őszirózsás forradalom” után alakult Magy. Pilóták Szövetségének elnöke. 1904-ben végzett a hadapród iskolában. Hivatásos tisztként szolgált, később leszerelt, hogy minden idejét a repülésnek áldozhassa. Nagyváradon 1910-ben maga épített egy 20 LE-s kétfedelű repülőgépet, ezen tanult meg repülni. Még ugyanebben az évben Rákosmezőn folytatta repülési kísérleteit. 1911-ben az Aero Rt. szolgálatába lépett mint pilóta, és a társaság gépén 1911. aug. 27- én elsőként repülte át a Balatont. Vidéken több bemutató repülést tartott. Az 1911-ben alakult Magy. Géprepülők Szövetségének alapító tagja. Az I. világháborúban tábori pilóta volt századosi rangban. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg repülőügyeinek felügyeletével bízták meg. 1920-ban családjával együtt Ausztriába menekült. A Magy. Aero Szövetség kizárta tagjai sorából. További sorsa ismeretlen. – Irod. Fejér Imre: Madáremberek (Bp., 1917); Csanádi-Nagyváradi-Winkler: A magyar repülés története (Bp., 1977).