Lányi Ernő, Langsfeld (Pest, 1861. júl. 19. – Szabadka, 1923. márc 13.): zeneszerző és karmester. ~ Viktor apja. Négyéves korától Párizsban nevelkedett, serdülő ifjúként a müncheni konzervatóriumban tanult. Hazatérése után az 1880-as évektől karmester volt több vidéki városban. Már neves dalszerzőként a bp.-i Zeneak.-a tanult, majd egy évig volt az Operánál korrepetitor, 1889-től 1892- ig az egri főszékesegyház karnagya. 1901-től a Miskolci Városi Zeneisk. ig.-ja, 1907-ben Szabadkára költözött, ahol élete végéig egyházi karnagy, a városi zeneisk. ig.-ja és a helybeli dalárda karnagya. Számos zenekari műve mellett maradandót főként férfikari műveivel (Petőfi, Berzsenyi, Kölcsey és mások verseire), valamint dalaival (Ady, Kosztolányi és mások verseire) alkotott. Több dala országosan is elterjedt (Üllői úti fák, saját szövegére írt Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos… stb.). – Irod. Cz. Lányi Sarolta: A „Mélosz” szerelmesei (Magy. Zene, 1965. 1. sz.).