Lázár Béla (Nagyvárad, 1869. febr. 8. – Bp., 1950. máj. 28.): művészettörténész, tanár, író. Bp.-en, Berlinben, Münchenben és Párizsban tanult. 1890-ben bölcsészdoktorátust szerzett, majd 1893-tól gimn. tanár. Állandó cikkírója volt több fővárosi újságnak és folyóiratnak, segédszerk.-je a Magyar Kritika, főszerk.-je a Modern Művészet c. lapoknak. A két világháború között egy évtizeden át az Ernst Múz. ig.-ja. Művészetelméleti és esztétikai kutatásait A művészi képzelet lélektana c. kiadatlan kéziratában fejtette ki. Sok képzőművészeti kiállítás rendezése fűződik nevéhez. Fő érdeme a külföldön élt m. festők életművének felkutatása volt. Írt elbeszéléseket és regényt is. Tagja volt a Petőfi Társ.-nak (1916). Irodalmi kritikus is volt. – F. m. Myria, Anya (elb., Bp., 1895); A tegnap, a ma és a holnap (Irodalmi tanulmányainak gyűjteménye, Bp., 1896 – 1900); Hangulatok (elb., Bp., 1898); Paál László (Bp., 1904); Új csapáson (R. a művészéletből, Bp., 1909); Szinyei Merse Pál (Bp., 1913); Írók és művészek között (száz vidám história, Bp., 1918); Fadrusz János élete és művészete (Bp., 1923); Zichy Mihály élete és művészete (Bp., 1927); Mányoki Ádám élete és művészete (Bp., 1933); A Munkácsy-kérdés (Bp., 1936); Munkácsy Mihály (Bp., 1944). – Irod. L. B. ünneplése 1869 – 1919 (Bp., 1919); L. B. (Új Idők, 1949); L. B. meghalt (Magy. Nemzet, 1950. 124. sz.).