Lehel György (Bp., 1926. febr. 10. – Bp., 1989. szept. 25.): karmester, Kossuth-díjas (1973), Liszt-díjas (1955, 1962), érdemes művész (1968), kiváló művész (1979), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas (1988), a chicagói Conservatory díszdoktora (1977). Kadosa Pál (zeneszerzés) és Somogyi László (vezénylés) magántanítványa. Karmesterként 1946-ban mutatkozott be; 1947-től a Magy. Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényelte, melynek 1956-tól karnagya, 1962-től a zenekar ig.-ja és vezető karnagya volt. Zenekarát ismertté és megbecsültté tette Európa, Ázsia, Amerika és Ausztrália szinte minden jelentős városában; vendég dirigensként (Albánia kivételével) Európa országaiban, az USA-ban, Japánban, Ausztráliában, Kanadában és Új-Zélandon vezényelt. 1974-től a Bázeli Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarnagya, hasonlóképpen a bambergi, a detroiti, a montreali és az új-zélandi zenekarok vendégkarmestere volt. Sok hangversenyt adott a zenekar különböző városokban Liszt, Bartók, Kodály, Dohnányi és Kadosa műveiből. Jelentősek voltak olaszo.-i hangversenysorozatai. 1960-ban tizenegy városban vezényelte Haydn, Mozart, Liszt, Dvořák, Bartók, Kodály, Farkas F. műveit. Svájcban 1968-89 között szinte minden évben hangversenyezett. Műsorán az elmúlt három évszázad zeneművészetének gazdag választéka szólt hallgatóihoz. Repertoárjában döntően a klasszikus, a romantikus és a modern művek szerepeltek. Mint korának jelentős művésze, élete végéig feszült figyelemmel követte a kortárs komponisták műveiben megszólaló új megnyilvánulásokat. Érdemeket szerzett a kortárs magyar zeneművészet hazai és külföldi népszerűsítésében. A Magy. Rádió szalagtára és a karmester hangversenynaplója szerint csupán az ő bemutatásával 62 mai magyar zeneszerző 256 műve került élő előadásból vagy stúdiófelvételből rögzítésre. Vélemények szerint elsősorban a romantikus és a kortárs zene avatott tolmácsolója, emocionális beleérző készsége hozzásegítette Bach, Beethoven, Haydn, Mozart kiváló tolmácsolásához is. – Irod. Boros Attila: Muzsika és mikrofon. A Rádiózenekar négy évtizede (Bp., 1985); Berend T. Iván: Búcsú L. Gy.-től (Muzsika, 1989. 12. sz.); Gábor István: L. Gy. halálára (Magy. Nemzet, 1989. okt. 6.); Bieliczkyné Buzás Éva: Számvetés L. Gy. karmesterrel (interjú, Magy. Zene, 1990. 4. sz.).