Lengyel Béla (Bp., 1903. júl. 16. – Bp., 1990. márc. 11.): kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1961, r. 1967), Kossuth-díjas (1955), Lengyel Béla kémikus, egyetemi tanár (1844-1913) unokája. A bp.-i műegy.-en szerzett vegyészmérnöki oklevelet. Ezután tanulmányutat tett Bécsben, 1927-ben a bécsi műegy.-en doktorált. 1928-ban a bp.-i tudományegy.-en szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Utána kinevezést kapott az egy. Kémiai Intézetébe. Ugyanitt 1934-ben a kémiai termodinamika egy.-i magántanárává képesítették. 1936-tól 1950-ig, miután elhagyta az egy.-et, szabadalmi bíróként, ill. szabadalmi ügyvivőként működött. 1950-től az ELTE Általános Kémiai Intézetbe kapott intézeti tanári kinevezést. 1952-től tanszékvezető, 1952-től 1962-ig az ELTE tudományos rektorh.-e volt. 1960-ban megalapította az MTA Szervetlen Kémiai Kutatócsoportját, melynek nyugdíjba vonulása után is (1973) tudományos tanácsadójaként működött. 1964-től 1977-ig főszerk.-je volt a Kémiai Közleményeknek, 1965-től 1976-ig az Acta Chimica Hugaricán. Akadémiai Aranyéremben részesült (1974). – F. m. A salétromsav vizes oldatainak szabadenergiája (Esztergom, 1927); Természettudomány és világszemlélet (Bp., 1936); Világhódító ipari anyagok (Bp., 1939); A szabadalom és iparfejlesztő jelentősége (Bp., 1942); Kémiai thermodinamika és reakciókinetika (egy.-i jegyzet, Bp., 1951); Általános és szervetlen kémia (Proszt Jánossal Szarvas Pállal, Bp., 1954, 6. kiadás 1971); Általános és szervetlen kémiai praktikum (Csákvári Bélával, Kováts Zoltánnal, Bp., 1961, 5. kiadás 1972); Szilikát-üvegek elektromos tulajdonságai (Boksay Zoltánnal, Csákvári Bélával, Bp., 1966); Tízéves „A kémia újabb eredményei” könyvsorozat (Magy. Kémia, 1981. 10. sz.). – Irod. Zika Klára: A nagy kísérletező. L. B.-ról (Delta-impulzus, 1988. 5. sz.); Beck Mihály: L. B. (Magy. Tudomány, 1990. 8. sz.).