Ligeti Lajos (Balassagyarmat, 1902. okt. 28. – Bp., 1987. máj. 24.): orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1936, r. 1947). Szülővárosában érettségizett, majd az Eötvös József Kollégiumba került és a bp.-i tudományegy.-en tanult klasszika-filológiát és törököt. Doktorátusa után 1925-től 1928-ig Párizsban tanult orientalisztikát. Első tudományos publikációja 1925-ben jelent meg, de egy rovásírással kapcsolatos cikkéért már 1926-ban megkapta a Magy. Nyelvtudományi Társ. akkori legnagyobb elismerését, a Szily-jutalmat. 1928-30-ban kelet-ázsiai, 1936-37-ben afganisztáni kutatóúton volt. Érdeklődése középpontjában Közép-Ázsia története, az onnan nyugatra induló áramlatok álltak. Legjelentősebb eredményeit (mesterei, Németh Gyula és Gombocz Zoltán nyomán) a m. nyelv korai török jövevényszavainak kutatásában érte el. 1949-től 20 éven át az MTA alelnöke, 1956 és 1957 fordulóján ügyvezető elnöke volt. A negyvenes évek második felében a Magy.-Szovjet Művelődési Társ. egyik vezetője lett, később a Magy.-Szovjet Baráti Társ. egyik alelnöke. A Magyarságtudományi Intézet ügyvezető ig.-jaként is tevékenykedett. A bp.-i egy.-en előbb magántanár, majd rendkívüli egy.-i tanár és 1939-től r. egy.-i tanár volt a számára kialakított belső-ázsiai tanszéken. 1942-től 1962-ig ő vezette a kelet- ázsiai tanszéket is, majd 1964-től 1971-ig a török filológiai tanszéket is. Az akadémiai Orientalisztikai Bizottság irányítása mellett létrehozta az Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportot, amelyet, miként a négy orientalista tanszékből álló Orientalisztikai Tanszékcsoportot, nyugalomba vonulásáig, 1972-ig irányított. 1969-ben újjászervezte a Körösi Csoma Társaságot, amelynek első elnöke lett. Részt vett a szegedi altajisztikai oktatás és képzés megindításában (1974), a bp.-i (1982), majd a szegedi egy. is díszdoktorává avatta. Az ő szerkesztésében indult meg az Acta Orientalia (1950), szerk. a Bibliotheca Orientalis Hungarica és a Kőrösi Csoma Kiskönyvtár sorozatokat is. A mongol, török, mandzsu-tunguz és belső-ázsiai filológiában elért eredményeiért három földrész sok tudós szervezete választotta meg tiszteleti tagjai közé. Magyarra fordította Szászkja pandita bölcs mondásainak tárházát (Bp., 1984. Tandori Dezső költői tolmácsolásában) és a Mongolok titkos történetét (Bp., 1962), továbbá megalkotta több keleti nyelv normatív m. átírását. – F. m. Rapport préliminaire ďun voyage ďexploration fait en Mongolie Chinoise 1928-1931 (Bp., 1933); Sárga Istenek, sárga emberek. Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban (Bp., 1934); Afgán földön (Bp., 1938); Az ismeretlen Belső-Ázsia (Bp., 1940); Catalogue du Kanjur mongol imprimé (Bp., 1942-1944); A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van (Bp., I. 1977; II. 1979); A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban (Bp., 1986).– Irod. Benkő Loránd: A nyolcvan éves L. L. köszöntése (Magy. Nyelv, 1983. 3. sz.); Kara György: L. L. emlékezete (Népszabadság, 1987. jún. 10.); Kara György: L. L. (Magy. Tud., 1987. 10. sz.); Róna-Tas András: L. L. (Keletkutatás, 1987 ősz).