Lovász Pál (Bácsföldvár, 1896. máj. 28. – Pécs, 1975. nov. 16.): költő. 1923-ban a szegedi tudományegy.-en szerzett jogi doktorátust. 1922-1928 között Bp.-en a Népjóléti Min. tisztviselője, majd 1928-tól 1951-ig az Orsz. Társadalombiztosító Intézet (OTI) ig.-ja Pécsett. Első verseskötete 1922-ben jelent meg. Lírája inkább a kor konzervatív költészetével tartott rokonságot, de sokat tett a kortárs irodalom haladó törekvéseinek ápolásáért is, s kivált Pécs irodalmi életének fellendítéséért. 1941-től 1942-ig a Sorsunk társszerk.-je, 1931-től 1944-ig a Janus Pannonius Társ. alapító tagja, titkára, majd főtitkára volt. A II. világháború után az irodalmi élettel való kapcsolatai meglazultak. – M. A Tisza mentén (versek, Óbecse, 1922); A Janus Pannonius Társaság tíz esztendeje, 1931–1941 (Pécs, 1941); Vándorút (versek, Pécs, 1942); Arckép (válogatott versek, Pécs, 1975). Irod. Bertha Bulcsú: Interjú L. P.-lal (Délutáni beszélgetések, Bp., 1978); Tüskés Tibor: L. P. halálára (Élet és Irod., 1975. 47. sz.); Csányi László: L. P. arcképe (Jelenkor, 1976. 9. sz.). – Szi. Galambosi László: Bíborban. L. P. emlékének (vers, Jelenkor, 1976. 1. sz.); Csorba Győző: L. P. (vers, Jelenkor, 1976. 7-8. sz.); Weöres Sándor: L. P. emlékére (vers, Élet és Irod., 1976. 41. sz.).