Lukács Móric (Pest, 1812. szept. 5. – Bp., 1881. nov. 5.): publicista, reformpolitikus, műfordító, az MTA tagja (l. 1839, t. 1858, ig. 1876). Fiatalon műfordításaival tűnt fel (Byron, Pope, Cervantes). Utazásai során a Ny-Európai fejlettebb polgári országokat megismerve, itthon 1840-ben Eötvös József és Szalay László társaságában a Budapesti Szemle szerk.-je, majd velük együtt a centralista reformellenzék neves társadalmi, közgazdasági és politikai tanulmányírója, aki német lapokba is írt cikkeket a m. viszonyok és reformtörekvések külföldi megismertetése érdekében. Magyar nyelven ő értékelte elsőként az utópista szocializmus tanait (Néhány szó a socializmusról, 1842, Néhány eszme az egyesületi jog körül, 1847). Szerepet vitt a pesti ellenzéki klubban, 1842-ben a Kisfaludy Társ. tagja lett: 1848-baa Klauzál Gábor miniszter mellett titkár. Az 50-es éveket nagyrészt külföldön töltötte. Az új Budapesti Szemlében a római történelemről (1858), a román nyelvek kialakulásáról (1859) között tanulmányokat, 1876-tól 1879- ig a Kisfaludy Társ. elnöke volt. – F. m. Lukács Móricz munkái (kiadta Gyulai Pál, I – II. Bp., 1894). – Irod. Trefort Ágoston: Emlékbeszéd L. M. felett (Akad. Évk. 1881); Beksics Gusztáv: A magyar doctrinairek (Bp., 1882).