Kezdőlap

Mannheim Károly (Bp., 1893. márc. 27.London, 1947. jan. 9.): szociológus, pedagógus, filozófus. 1911-től a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán német–francia nyelvi és irodalmi, valamint filozófiai tanulmányokat folytatott, 1916-ban szerezte meg diplomáját. Éveken át a Vas u.-i Felsőkereskedelmi Isk. tanára volt. A 10-es évek második felében a Lukács György vezette Vasárnapi Körhöz tartozott. Első Hegel-fordításai 1911-ben jelentek meg a Szellem c. folyóiratban. 1912-től a Galilei Kör tagja. A Szellemi Tudományok Szabadisk.-ján 1917 őszén mutatkozott be Lélek és kultúra c. előadásával. 1917-től tagja a Magy. Filozófiai Társ.-nak. Lukács Györgyön kívül hatást gyakoroltak rá: Alexander Bernát, Pauler Ákos, Zalai Béla, Jászi Oszkár, E. Husserl, A. és M. Weber, H. Rikkert, M. Heidegger és mások. Bölcsészdoktori értekezése, Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése, 1918-ban jelent meg. A Tanácsköztársaság idején kinevezték a bölcsészeti kar tanárképző főisk.-jának filozófiai előadójává. 1919 őszén Bécsbe emigrált, onnan először Freiburgba ment, majd Heidelbergbe költözött. 1920-tól rendszeresen jelentek meg filozófiai és ismeretelméleti tárgyú tanulmányai német folyóiratokban. Érdeklődésének középpontjában ezekben az években a világnézeti szintézis, a gondolkodási típusok, a hisztoricizmus, a folyamat megismerési különböző problémái állottak. 1926-ban a heidelbergi egy. magántanára. Néhány éven át főleg az ideológia- és utópiakritika, a tudás- és kultúrszociológia problémái foglalkoztatták. 1930-ban kinevezték a frankfurti egy. szociológia és közgazdaságtudományi tanszékének professzorává. Évekig szerk.-je volt a Schriften zur Philosophie und Soziologie c. sorozatnak. Németo.-i alkotó periódusában keletkezett két legnevezetesebb munkája, az Ideologie und Utopie (1929) és a Wissenssoziologie (1931). Az 1930-as évektől kezdve már úgy tartották számon, mint a polgári tudásszociológia egyik legjelentősebb képviselőjét. 1933-ban a fasizmus hatalomra jutása után Angliába emigrált. Néhány évig a London School of Economics szociológia-professzora, majd 1946-tól az University of London akkor létrehozott oktatásszociológiai tanszékének a vezetője. Az 1930-as évek második felétől kezdve elsősorban a polgári társadalom megreformálásának („átépítésének”), tervezésének, ezzel összefüggésben a tömegdemokráciának, a közvélemény formálásának, a pedagógia korszerűsítésének és megnövekedett társadalmi szerepének a kérdései foglalkoztatták. E témákban keletkezett elméleti munkáinak jelentős része már csak halála után jelent meg. Az emigráció éveiben sem szűnt meg teljesen a kapcsolata a m. polgári liberális és radikális szellemi élettel. A 30-as években részt vett a Cobden Szövetség vitáiban, és publikációit közölte a Szép Szó is. 1943-ban megindította és haláláig szerk. a The International Library of Sociology and Social Reconstruction c. sorozatot, amelynek keretében több gyűjteményes munkája jelent meg. „A gondolkodás létbeágyazottságáról”, „a szabadon lebegő értelmiség”, „a szellemi elit” elhivatottságáról és társadalmi szerepéről, „a fundamentálisan megtervezett (polgári) társadalomról” vallott nézetei a megfogalmazás pillanatától kezdve élénk vita tárgyát képezték a marxista és nem marxista gondolkodók körében. 1946-ban nevezték ki az Egyesült Nemzetek Szervezete Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) európai tagozatának ig.-jává, s még ugyanez év végén meghívták a bp.-i egy. bölcsészeti kara szociológiai tanszékének élére. Hazatérését halála megakadályozta. – F. m. Lélek és kultúra (Bp., 1918); Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése (Athenaeum, 1918); Das konservative Denken (Arch. für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik, 1927); Das Problem der Generationen (Kölner Vierteljahrshefte, 1928; magyarul: A nemzedéki probléma, Ifjúságszociológia, Bp., 1969); Ideologie und Utopie (Bonn, 1929); Wissenssoziologie (Handwörterbuch der Soziologie, Stuttgart, 1931); Die Gegenwartsaufgaben der Soziologie (Tübingen, 1932; magyarul: A szociológia jelenkori feladatai, Bp., 1945); Mensch und Gesellschaft im Zeitalter des Umbaus (Leiden, 1935); Diagnosis of our Time (London, 1943); Freedom, Power and Democratic Planning (London, 1951); Essay on the Sociology of Knowledge (London, 1953); Essay on Sociology and Social Psychology (London, 1953); Essay on the Sociology of Culture (London, 1956); Systematic Sociology (London, 1957); An Introduction to the Sociology of Education (London, 1962). – Irod. Jászi Oszkár: M. K.: Lélek és kultúra (Huszadik Század, 1918); Kecskeméti Pál: A szociológia történetfilozófiai megalapozása: M. K. (Századunk, 1926); Fogarasi Béla: Marxizmus és logika (Bp., 1946); Lukács György: Az ész trónfosztása (Bp., 1954); Schaff, A.: „Szociologija znanyij” Manngeima i problema objektyivnoj isztyini (Voproszi Filoszofii, 1956); Merton, R. K.: Karl Mannheim and the Sociology of Knowledge (Social Theory and Social Structure, Glencoe, 1957); Polanyi, M.: Personal Knowledge: Toward a Post-Critical Phylosophy (Chicago, 1958); Selmeci József: Mannheim tudásszociológiájáról (Tájékoztató, 1967); Remmling, G. W.: Wissenssoziologie und Gesellschaftsplanung: Das Werk Karl Mannheims (Dortmund, 1968); Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás története (Bp., 1971); Huszár Tibor: Karl Mannheim és a „szabadon lebegő értelmiség” elmélete (A cselekvő ember, Bp., 1975); Gábor Éva: Adalékok a fiatal Mannheim Károly portréjához. A magyar filozófiai gondolkodás a századelőn (Bp., 1977); Wolf, Kurt H.: K. M. – Klassiker des soziologischen Denkens (München, 1978); A század nagy tanúi (interjúk, szerk. Borus Rózsa, Bp., 1978).