Kezdőlap

Marconnay Tibor, Rupprecht (Sajtoskál, 1896. febr. 12.Bp., 1970. ápr. 13.): költő. Garai Gábor költő apja. Államtudományi doktorátust szerzett, majd hírlapíróként dolgozott, 1920-tól 1940-ig különböző lapok munkatársa volt. 1923 óta használta írói névként anyja (Beaulieu–Marconnay) nevét. Verseire elsők között Kosztolányi Dezső figyelt föl, s elismeréssel méltatta A túláradó élet (1922) c. verseskötetét. A 20-as évektől a 30-as évek közepéig verseit a Nyugat is sűrűn közölte. Az 1940-es években jobboldali eszméket hirdetett, ezért 1945 után hosszabb ideig kiszorult az irodalomból. Költészetét a szerelem kultuszának áhítatos tisztelete jellemezte. Központi motívuma volt a szép, harmonikus emberi test leírása. Kulturált verselő volt, legkedveltebb versformája a szonett. Műfordításokat is közreadott, elsősorban francia parnasszista költőket fordított. – M. A diadal (elb. és versek, Bp., 1920); Kacagva tört ki a faun a pagonyból (versek, Bp., 1927); Az ember ellen (versek, Kecskemét, 1934); Világtükör (versek, Bp., 1936); Az idők kertje (versek, Bp., 1938); Új nap (Pécs, 1940); Nincs híd a szakadék fölött (r., Bp., 1940); Csillagos ég (versek, Bp., 1941); Sugaras őszi nap (versek, Bp., 1963). – Irod. Kosztolányi Dezső: M. T. (Írók, festők, tudósok, Bp., 1958); Németh LászIó: M. T. verseskönyve (Két nemzedék, Bp., 1970); Radnóti Miklós: Világtükör. M. T. új versei (Próza, Bp., 1971); Pákozdy Ferenc: M. T. halálára (Élet és Irod., 1970. 16. sz.).