Mauritz Béla (Kassa, 1881. máj. 3. – Bp., 1971. febr. 15.): petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár, a MTA tagja (l. 1913, r. 1923, ig. 1935–46, t. 1942–49), a föld- és ásványtani tudományok doktora (1957). Eötvös- kollégistaként a bp.-i tudományegy. vegytan-természetrajz szakára iratkozott be. Az erdélyi kalkopirit kristályok morfológiai vizsgálatáról doktori értekezést készített (1902), ugyanakkor Krenner József tanársegédje az ásvány- és kőzettani tanszéken. Tanári oklevelének megszerzése után (1905) Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egy.-ein, kiváló professzorok mellett gyarapította ismereteit. Hazatérése után ismét tanársegéd a bp.-i tudományegy.-en 1910-ig, 1910-14-ben adjunktus, 1911-ben a műegy.-en magántanárrá habilitálták, majd rk. (1914), ny. r. tanár (1915–1949) a tudományegy. ásvány- és kőzettani tanszékén, 1943-44-ben az egy. rektora. 1937-től szerk.-je a Mathematikai és Természettudományi Értesítőnek. Nyugdíjazása után a Földtani Intézetben kőzettani, bányatelepítési és bányaművelési kutatásokban, majd a MNM Ásvány- és Kőzettárában dolgozott. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, majd két cikluson át elnöke volt. A Természettudományi Társulat alelnöke 1940-ig. Első dolgozatai ásványleírások, később a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiája foglalkoztatta. Az alkáli kőzetekkel foglalkozva több tanulmányt írt az erdélyi eleolitszienitekről. Feldolgozta a Fruska Gora trachitjeit és a Báni-hegység eruptívumait, vizsgálta a Mecsek vulkanitjait. További vizsgálatai a hazai bazaltokra, különösen a dunántáliakra irányultak., feldolgozta továbbá a bazaltüregek zoolitjait. – F. m. A Mátra hegység eruptív kőzetei (Bp., 1909); A kristálytan története (Schmidt Sándorral, Bp., 1911); A Föld. A Természet Világa (Bp., 1939); Kőzettan (Petrológia) (Bp., 1941); Ásványtan (I–II., Vendl Aladárral, Bp., 1942). – Irod. Sztrókay Kálmán: Dr. M. B. emlékezete (M. B. irodalmi munkássága) (Földtani Közl., 1971); B. L.: Dr. M. B. akadémikus (Bányászat, 1971).