Kezdőlap

Megyery Sári, Blondel, Sacy von – művésznév (Balassagyarmat, 1897. júl. 28.Párizs, 1983. febr. 5.): filmszínésznő, író, költő. Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájának elvégzése után az UHER cég szerződtette 1916-ban. A weimari Németországban Reinhardt filmjeiben játszott. Negyvenkilenc film női főszereplője volt. Első regénye, Gál, a becsüs, 1926-ban jelent meg Bp.-en. 1932-ben felhagyott a filmezéssel. Berlinből visszatért Bp.-re, ettől kezdve csak irodalmi, hírlapírói tevékenységet folytatott. Első verseskötetére – Csak a fényre vigyázz (Bp., 1932, Molnár C. Pál rajzaival), Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes is felfigyelt. 1933 és 1938 között számos fővárosi lap – Az Újság, a Pesti Napló, a Színházi Élet és a Pester Lloyd – munkatársa. Sorra jelentek meg nagysikerű regényei, verseskötetei. Így legnépszerűbbé vált regénye „…és könnyűnek találtatott” (Bp., 1934) és Szőnyi István illusztrálta verseskönyve: Adjátok azoknak (Bp., 1935). 1938-ban Párizsba utazott, ahol végleg letelepült. 1939-ben André Lang francia újságíró és színpadi szerző vette feleségül. Egy.-i tanulmányokat folytatott Franciao.-ban és Angliában. 1955-ben Cambridge-ben angol tanári diplomát szerzett. Én is voltam jávorfácska… c. önéletírásával (Párizs, 1975, Bp., 1979) és Játékszerelem c. emlékeket és portrékat tartalmazó kötetével (Bp., 1984) Mo.-on ismét közismert lett. – További m. Mama karriert csinál (regény, Bp., 1932); Te érted akartam (versek, Bp., 1942); A vendég (regény, Bp., 1943); Une fée dans la maison (regény, Paris, 1958). Több művét franciára fordították. – Irod. Keresztury Dezső: Egy életmű tükre (M. S. Én is voltam jávorfácska… c. művéről. Irod. tört., 1978. 1. sz.); Heimann Ildikó: Hazája a magyar nyelv (interjú, Magy. Nemzet, 1979. jún. 14.); Dénes Zsófia: Sacy (Magy. Nemzet, 1983. febr. 17.); Lőcsei Gabriella: Megyery Sári emlékezete (Magy. Nemzet, 1983. febr. 17.); Vezér Erzsébet: A jávorfácska kidőlt (Élet és Irod. 1983. 6. sz.); Lőcsei Gabriella: Játékszerelem (Magy. Nemzet, 1984. ápr. 23.); Halász Péter: Búcsú M. S.-tól (Irod. Újság, 1983. 2. sz.).