Kezdőlap

Meskó Zoltán (Baja, 1883. márc. 12.Nagybaracska, 1959. jún. 10.): politikus. Katonai főreálisk.-t, majd Bécsben katonai ak.-t végzett. 1910-ben a Gazdák Biztosító Intézetének vezértitkára. 1917-ben a Függetlenségi Párt programjával ogy.-i képviselővé választották. 1918-ban egy ideig Baja főispánja, majd a Tanácsköztársaság bukása után Szegeden részt vett a nemzeti hadsereg szervezésében; egymás után kisgazdaügyi, földművelésügyi, ill. belügyi államtitkár. A Nagyatádi-Szabó-féle Kisgazdapárt ügyvezető elnöke, előbb kisgazdapárti, majd egységes párti programmal ngy.-i, majd ogy.-i képviselő. 1932 jún.-ában megindította az első magyar nyilaspárt, a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás Párt szervezését, s szerk. a párt lapját, a Nemzet Szavát. Ő alkalmazta pártja jelvényeként először a nyilaskeresztet és a zöld inget. A 30-as évek nemzeti szocialista szervezkedéseinek egyik vezetője volt. 1946-ban a Népbíróság 10 évi fegyházbüntetésre ítélte. – Irod. Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935 – 1944 (Bp., 1966).