Mihályfi Ernő (Bér, 1898. szept. 3. – Bp., 1972. nov. 20.): újságíró, lapszerkesztő, kisgazdapárti politikus, miniszter, Rózsa Ferenc-díjas (1962). Mihalovits Sámuel ev. lelkész fia. A bp.-i műegy.-en tanult, majd 1918-ban behívták katonának, rövid ideig az olasz fronton harcolt. Még ugyanebben az évben Bp.-en a bölcsészeti karra iratkozott be. Szegeden doktorált (1923). Egy.-i hallgató korában újságírással is foglalkozott. 1920-tól Az Estnek külső, majd belső munkatársa volt. 1923-ban az USA-ba ment; inas, csomagkihordó, segédtisztviselő volt, közben tudósításokat küldött Az Estnek. Feleségül vette Tápay-Szabó Gabriella írónőt. 1924-ben hazatért; ismét Az Estnél dolgozott. Sokoldalú újságírói tevékenységet fejtett ki. A Magyarországba képzőművészeti kritikákat írt; több haladó művészt mutatott be elsőként a közönségnek. Barátja volt többek között Derkovits Gyula, Pátzay Pál. 1934-ben, miután elvált feleségétől, nőül vette Fischer Ilona (Filo) grafikust. 1936-tól a Magyarország felelős szerk.-je; A Független Kisgazda Párt (FKgP) politikáját támogatta, szembeszállt a reakciós irányzatokkal. Írt lapjában többek között Bálint György, Darvas József, Veres Péter. 1939-ben, miután a kormány átvette a Magyarországot, szerk.-i tisztéről lemondott. Bajcsy-Zsilinszky Endrével megindította a Független Magyarországot, melyet Bajcsy-Zsilinszky kiválása után is szerk. 1942-ben részt vett a M. Történelmi Emlékbizottság megalakításában; belépett a FKgP-ba. Szerk. a Magyar Nemzetet is. 1944 márc.-ától, a német megszállás kezdetétől szülőfalujában, Béren bujkált. 1945 után a fővárosban az FKgP balszárnyának egyik vezetője lett, mint a városi értelmiséget tömörítő ún. Fórum-kör tagja. 1945. febr.-ban a FKgP-ban a sajtófőnök h.-e. Tagja volt a bp.-i szervezet Intéző Bizottságának. Ismét megindította a Független Magyarországot, az Orsz. Nemzeti Bizottság lapját, s egy ideig szerk. a Világot is. 1947-től haláláig ngy.-i, ill. ogy.-i képviselő, az Elnöki Tanácsnak megalakulásától (1949) tagja volt. 1947. márc. 17.–szept. 24. között tájékoztatásügyi miniszter; a Történelmi Emlékbizottság főtitkáraként előkészítette 1848–49 centenáriumának megünneplését. 1947. máj. 31.–szept. 24. között ideiglenes megbízással külügymin., szept. 24-től 1948. nov. 23-ig a köztársasági elnöki hivatal vezetője, 1948. nov. 23-tól 1949. ápr. 12-ig az ogy. alelnöke volt. 1949. jún.-1951. jan. között a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke, 1949. szept.-től 1951. jan.-ig, majd 1957. szept.-től haláláig a Magyar Nemzet főszerk.-je. Közben 1951. jan. 27-től 1957. ápr. 12-ig népművelési min.-h. volt. 1957. ápr. 12-től 1958. szept. 6-ig mint művelődésügyi min.-h. a minisztérium újjászervezését vezette. 1956-ban átvette az ev. egyház egyetemes felügyelői tisztét. A Hazafias Népfront és az Orsz. Béketanács elnökségének tagja, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság és a Magy. ENSZ Társ. elnöki tisztét töltötte be. Emlékére felesége és fia a Magyar Nemzet fiatal újságírói és rajzolói részére alapítványt tett, ennek díját minden év szept. 2-án egy tehetséges fiatal kapja. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, így a Magy. Népköztársaság Zászlórendjével (1965). Portréfilm készült róla (bem. posztumusz, 1978). – M. Nagy elődök – méltó utódok. Negyvennyolctól-negyvennyolcig. A magyar ifjúság könyve (Bp., 1948); A mérges csók (szerk. és a bevezető tanulmányt írta, Bp., 1962); Emlékirat helyett (cikkek, tanulmányok, Kállai Gyula bevezetőjével, Bp., 1975); Művészek, barátaim (képzőművészeti írások, Pátzay Pál bevezetőjével, Bp., 1977). – Irod. Kállai Gyula: A haladás szolgálatában (A múltról a jelennek, Bp., 1976); Faragó Vilmos: M. E. (Élet és Irod., 1972. 48. sz.); Radó György: Brazíliai levél M. E.-ről (Magy. Nemzet, 1977. nov. 20.); G. P.: Emlékezés M. E.-re (Magy. Hírlap, 1978 nov. 24.); Horváth György: Emlékezés M. E.-re (Magy. Nemzet, 1978. szept 3.).