Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911. márc. 27. – Kolozsvár, 1977. márc. 21.): író, műfordító, jogász és politikus. A kolozsvári tudományegy. jogi karán 1934-ben doktorátust szerzett. Közben unit. teológiát is hallgatott, s bekapcsolódott az Erdélyi Fiatalok mozgalomba. Első könyvében (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, Kolozsvár, 1932) az I. világháború után először vizsgálta szociológiai módszerekkel az együtt élő népek kölcsönhatását Erdélyben. Ekkor lett több lap, pl. a Keresztény Magvető, a Magyar Kisebbség, a Keleti Újság, az Erdélyi Múzeum, valamint – Könyves Tóth László álnéven – a Korunk munkatársa. 1934-1936 között ösztöndíjasként a nemzetközi jogot tanulmányozta Párizsban. E témakörbe vágó dolgozatai 1936–1944 között főleg a Hitel c. nemzetpolitikai szemlében jelentek meg. 1937-ben ügyvédi irodát nyitott Kolozsvárott. 1939 tavaszán belépett a Bánffy Miklós vezette romániai Magy. Népközösségbe, képviselővé választották. A bécsi döntés (1940) után képviselő a m. parlamentben. 1944 őszén Kolozsvárt szovjet fogságba esett, s négy évet töltött Taganrog városában. Megtanult oroszul, hazatérve orosztanári diplomát szerzett, s tíz évig Kolozsvárott tanított. Tankönyveket írt, műfordítói tevékenységet fejtett ki (többnyire Miklós István álnéven). Az oroszon kívül francia, német és román szerzők műveit tolmácsolta. 1958-tól mint könyvterjesztő és -kereskedő dolgozott. 1970-ben a Kriterion Könyvkiadó szerk.-je lett. Az 1950-es évek végétől az újra induló Korunk, az Útunk, A Hét hasábjain jelentek meg cikkei, esszéi, majd a nemzetiségi joggal foglalkozó tanulmányai. A 60-as évek végétől esszé- és tanulmánykötetei, regényei jelentek meg, újra aktívan részt vett az erdélyi irodalmi életben. Több könyvhöz írt bevezető tanulmányt, szerk. a Kriterion Téka sorozatát. 1969-ben a romániai írószövetség tagja lett. A 70-es évek elején részt vett kongresszusokon, előadásokat tartott az NDK-ban, az NSzK-ban, a SZU-ban, az USA-ban. – F. m. Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (Kolozsvár, 1932); Huszonkét év (Bp., 1941); Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Kolozsvár, 1944); Honpolgárok és világpolgárok (esszék, Bukarest, 1967); A bércre esett fa (Bölöni Farkas Sándor életregénye, Bukarest, 1969); Orbán Balázs nyomdokain (Bukarest, 1969); Az utolsó erdélyi polihisztor (száz dokumentum és történet Brassai Sámuelről, Bukarest, 1971); Petőfi Erdélyben (Bukarest, 1972); Akik előttem jártak (tanulmányok, visszaemlékezések, Bukarest, 1976); A csendes Petőri utca (visszaemlékezések, posztumusz, Balogh Edgár utószavával, Kolozsvár-Napoca, 1978). – Irod. Beke György: M. I. (interjú; Tolmács nélkül, Bukarest, 1972); Marosi Ildikó: Íróról író… (Közelképek, Bukarest, 1974); Balogh Edgár: Mesterek és kortársak (Bukarest, 1974); Benkő Samu: M. I. testamentuma (Utunk, 1977. 12. sz.); Huszár Sándor: Aki előttünk járt (A Hét, 1977. 12. sz.); Dávid Gyula: M. I. (Igazság, 1977. 69. sz.); Balogh Edgár: M. I. múltja és jövője (Korunk, 1977. 4. sz.); Szabó Zsolt: Ami egy könyvből kimaradt. Interjú (Új Írás, 1977. 12. sz.); Ruffy Péter: M. I. (Világaim, Bp., 1979).