Kezdőlap

Mollay János (Sopron, 1911. jún. 20.Sopron, 1989. szept. 25.): műemlékvédő, gazdasági vezető. Érettségi után (1930) Sopron város szolgálatába lépett, hetibéres, majd díjnok, 1936-ban számtiszt, 1940-ben számellenőr. 1942-ben a Mo.-hoz visszacsatolt Szabadkára helyezték, 1943-ban aljegyző lett Sopronban. 1944-ben katonai szolgálatot teljesített. Németo.-ban amerikai fogságba került, ahonnan 1946 elején tért haza és pénzügyi területen folytatta munkáját, a tanácsok megalakulása után városi fogalmazó, előadó, főelőadó, 1952-55-ben vezető előadó. 1957-től nyugdíjazásáig az Erdészeti és Faipari Egy. gazdasági főig.-ja volt. Sopron város műemlékvédelmét 1949-től szorgalmazta. Kezdeményezésére alakult meg – az országban elsőként – Sopronban a Műemléki Bizottság. Felújította az egy. botanikus kertjét, felállította az egykori főisk. tizenhárom professzorának mellszobrát. – Irod. Szabó Jenő: M. J. (Soproni Szle, 1990. 1. sz.).