Kezdőlap

Monostori-Moller Pál (Szolnok, 1894. febr. 8.Bp., 1978. jan. 22.): festő. Első képzőművészeti ismereteit a szolnoki művésztelepen szerezte, 1918-ban beiratkozott a Képzőművészeti Szabadisk.-ba, ahol mesterei Kernstok Károly és Rippl-Rónay József voltak. 1919-ben Fényes Adolf magániskolájának növendéke. 1920-ban a Képzőművészeti Szabadisk.-ban Réti István és Iványi-Grünwald Béla tanították. 1921-től tíz éven át Fényes Adolf tanítványa volt. Közben nyaranként a szolnoki művésztelepen dolgozott. 1926-ban Párizsba, majd Dél-Franciao.-ba ment. Az 1930-as évek közepétől közéleti tevékenységet is folytatott, megalakította az ARS Hungarica szövetkezetet, majd 1941-ben az Alkotás szövetkezetet és az Alkotás Művészházat. 1947 után visszavonult, Nagymaroson élt és dolgozott. Pályája kezdetén a szolnoki művésztelep alkotóinak és különösen mesterének, Fényes Adolfnak a hatására naturalista stílusban dolgozott. Franciao.-i tanulmányútja után festőibb ábrázolásmódra törekedett. Egy impresszionisztikus periódus után érdeklődése a nonfiguratív alkotómódszer felé fordult, s haláláig e stílusban dolgozott. – F. m. Három akt (1926); Nonfiguratív kompozíció (1957). Egyéni kiállításai: műterem-kiállítások, a Hazafias Népfront bp.-i VI. kerületi bizottsága (1969).