Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. jún. 29. – Bp., 1942. szept. 5.): író, újságíró, szerkesztő, a 20. sz.-i magyar realista prózairodalom legkiemelkedőbb alakja. Paraszti sorban élő apja, ~ Bálint és a ref. papleány anya, Pallagi Erzsébet mindent megtett, hogy gyermekei kikerüljenek a paraszti sorból. A debreceni ref. gimn: ba, később a sárospataki, majd a kisújszállási ref. gimn.-ba járatták, az utóbbi helyen érettségizett. Életének jóformán minden állomása végigkísérhető műveiben: debreceni éveit a Légy jó mindhaláligban, pataki korszakát a Kamaszokban, a kisújszállási diákéletét a Forr a borban, valamint a Bálban örökítette meg. Érettségi után a debreceni ref. teológiára iratkozott be, amelyet rövidesen a joggal cserélt fel, végül átment a bölcsészeti karra. Debreceni éveiben vállalt először újságírói munkákat; első elbeszélése (A bécsi bútor) a debreceni Ellenőr c. lapban jelent meg. 1900 őszén a fővárosba költözött, tanulmányait azonban nem fejezte be, hanem megélhetése miatt különböző hivatalokat vállalt, így egy ideig segédszerk.-je volt a Magyarország Vármegyéi és Városai c. kiadványsorozatnak, később újságíró lett. 1903-tól 1909-ig Az Újság liberális napilap munkatársa: itt verssel, főleg gyermekek számára írt állatversekkel, tárcákkal, operettel, sőt drámai művekkel is kísérletezett. 1905-ben feleségül vette egy felvidéki bányatisztviselő lányát, Holics Jankát. 1908-ban tűnt fel a Nyugat folyóiratban a Hét krajcár c. elbeszéléssel, amelynek sikere után teljesen az irodalomnak szentelte magát. Egy csapásra országos hírű író lett. A Hét krajcárral Ady Endre barátságát is megszerezte. Ettől kezdve a Nyugat munkatársa, sőt egyi dőben (1930 – 33) – Babits Mihállyal – főszerk.-je is. Versírással egész életén átfoglalkozott, drámaírói működése főleg regényeinek dramatizálásában merült ki, szép sikert ért el a Sári bíró (1910) c. vígjátékával. Munkássága fellendült, kialakultak problémakörei, egymás után írta ragyogó novelláit (Tragédia, 1910; Tavaszi szél, 1912; valamivel később a Szegény emberek, 1917) és regényeit (Sárarany, 1910; Az Isten háta mőgött, 1911; A galamb papné, 1912; Harmatos rózsa, 1912, valamint A fáklya, 1917), melyekben a századforduló m. falujának életét ábrázolta. Az I. világháborúban haditudósítóként vett részt: a harctérről írt riportjaiban megdöbbentő képet rajzolt a m. katona háborús szenvedéseiről (Vérben, vasban, 1918). A polgári forradalom lelkes híve volt, a Tanácsköztársaság idején írt hatalmas riportjaiban (Népszavazás a földreformról, A földtörvény kiskátéja ) üdvözölte a földreformot és az újonnan alakult paraszti szövetkezeteket. A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ezért a Horthy-korszak idején megismétlődő zaklatásoknak volt kitéve, kizárták az irodalmi társaságokból, műveit hosszabb ideig csak a Nyugat merte közölni, később az Estlapok. Csehszlovákiai felolvasó körútja után más formában megint felújultak a szenvedélyes támadások. Első feleségének öngyilkossága (1925) után, 1926-ban feleségül vette Simonyi Mária színművésznőt, darabjainak színpadi ábrázolóját. Később azonban elvált tőle. 1930-ban Krúdy Gyulával megkapta a Rothermeredíjat. Ebben a korszakában írta legjelentősebb regényalkotásait: a leghatalmasabb m. történelmi regények egyikét, az Erdély-trilógiát, a m. ifjúsági irodalom klasszikus művét, a Légy jó mindhaláligot, valamint a dzsentrivilág haláltáncát bemutató Uri murit és a Rokonokat. A kapitalista gazdasági válság, majd az ezt természetes folyamatként követő fasizálódás idején az uralkodó osztályok és a népi tömegek között feszülő, áthidalhatatlan ellentét kiemelkedő írásai A boldog ember (1935) c. riportkönyv, a Rab oroszlán (1936) és a Betyár (1937) c. regények jelzik. Több írásának lett modellje Littkei Erzsébet (Csibe). 1939-ben megvette a Kelet Népe c. lapot, amelyet haláláig szerk. Életének utolsó éveiben jelent meg az Életem regénye (1939), a Rózsa Sándort trilógiának tervezett mű első két része (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942), melyben a betyárt a társadalmi fejlődés és a nemzeti függetlenség hősévé teszi meg, valamint a proletársorsot bemutató Árvácska (1941). – Egyéb m. Falu (három színdarab, Bp., 1911); Boldog világ (állatmesék, Bp., 1912); Magyarok (elb., Bp., 1912); Kerek Ferkó (r., Bp., 1913); Szerelem (egyfelvonásosak, Bp., 1913); Nem élhetek muzsikaszó nélkül (r. és elb., Bp., 1916); Árvalányok (r., Bp., 1918); Pillangó (r., Bp., 1925); Kivilágos kivirradtig (r., Bp., 1926); Arany szoknyák (elb., Bp., 1928); Forró mezők (r., Bp., 1929); Barbárok (elb. Bp., 1932); Míg új a szerelem (r., Bp., 1938); Művei (Bp., 1939); Összes művei (Bp., 1948 – 50); Összegyűjtött Művei (Bp., 1952 – 1960); Versei (Bp., 1958); Hagyatékából (Bp., 1960); Regényei és elbeszélései (Bp., 1962 – 64); Levelei (Bp., 1963). – Irod. Ady Endre: M. Zs. (Válogatott cikkei és tanulmányai, 1909, Magy. Klasszikusok, Bp., 1954); Juhász Géza: M. Zs. (Bp., 1928); Halmi Bódog: M. Zs. az író és az ember (Bp., 1930); Féja Géza: M. Zs. (Bp., 1939); Németh László: M. Zs. (Bp., 1943); M. Zs. ébresztése (emlékkv., Bp., 1945); Kozocsa Sándor: M. Zs. irodalmi munkássága (Bibliográfia, Bp., 1952); Nagy Péter: M. Zs. (Bp., 1953); Király István: M. Zs. (Bp., 1954): Kodolányi János: Utóhang – Emlékeim M. Zs.-ról – (Dunántúl, 1955); Illés Endre: M. Zs. (Krétarajzok, Bp., 1957) Krúdy Gyula: M. Zs. (Írói arcképek. II., Bp., 1957); Kortársak M. Zs: ról (1900 – 1919. Bp., 1958); Kosztolányi Dezső: M. Zs. (Írók, festők, tudósok. I., Bp., 1958); Móricz Miklós: M. Zs. indulása (Bp., 1959); Vargha Kálmán: Ady sodrában (Bp., 1959); Révai József: M. Zs. (Válogatott irodalmi tanulmányok. Bp., 1960); Czine Mihály: M. Zs. útja a forradalmakig (Bp., 1960); Vargha Kálmán: M. Zs. és az irodalom (Bp., 1962); Móricz Miklós: M..Zs. érkezése (Bp., 1966); Móricz Virág: M. Zs. szerkesztő úr (Bp., 1967); M. Vargha Kálmán: M. Zs. alkotásai és vallomásai tükrében (Bp., 1967). – Szi. Móricz Virág: Apám regénye (M. Zs. életregénye, Bp., 1953); Ady Endre: Levél-féle M. Zs.-hoz (vers); Juhász Gyula: M. Zs: nak (vers); Illyés Gyula: A M. Zs, emlékkönyvbe; Jankovich Ferenc: M. Zs. halálára (vers); Móricz Lili: Fecskék a verandán. Levelek Leányfaluból, 1961 (visszaemlékezés, Bp. 1966).